Ellenzik a magyarok a romák kártérítését

A magyarok kétharmada igazságtalannak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítését

Századvég megmérte: a magyarok 69 százaléka azt gondolja a gyöngyöspatai romák kártérítéséről, amit Orbán Viktor mondott a múlt heti kormányinfón.

A Századvég közleménye alapján már világos, hogy a közvélemény szondázása alapján a kormányzó párt miért állt rá erre a témára.

A megkérdezettek több mint kétharmada (69 százaléka) igazságtalannak, eltúlzottnak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítésének mértékét, és mindössze a 20 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra – olvasható a Századvég alapítvány legfrissebb felmérésében, amely részleteit szombaton közölték az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a politikai közbeszédben nagy visszhangot váltott ki az a bírósági ítélet, a lakosság közel kétharmada (64 százaléka) hallott arról, 36 százalékuk nem értesült róla.

A felmérés szerint az összesen megítélt 100 millió forintos kártérítési összeg társadalmi megítélése negatív: a megkérdezettek több mint kétharmada (69 százaléka) igazságtalannak, eltúlzottnak véli mértékét, és mindössze a 20 százalékuk ért azzal egyet. A véleménnyel nem rendelkezők aránya ebben a kérdésben 11 százalék.

A baloldali szavazók 47 százalék sem tartja megfelelőnek az összeget, ezzel szemben a 43 százalékuk jogosnak gondolja, 10 százalékuk pedig nem formált véleményt a kérdésben.

A jobboldali választók több mint háromnegyede (81 százalék) és a középen állók kétharmada (68 százalék) szintén nem ért egyet a megítélt kártérítés összegével, a másképp vélekedők aránya e közegekben 7, illetve 22 százalék, a véleménnyel nem rendelkezőké 12 és 10 százalék.

Forrás https://24.hu/belfold/2020/01/18/szazadveg-felmeres-gyongyospata-karterites/

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom