Select Page

  • Debrecen időjárása
    napos
    29°C
     

Gyurcsány: Orbánnal nem alkuszunk

Gyurcsány: Orbánnal nem alkuszunk

Fotó: YouTube

Debreczeni József közírót indítja az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson a Demokratikus Koalíció (DK) Miskolc egyes számú választókerületében, a jelöltet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is támogatja – mondta Gyurcsány Ferenc a DK elnöke Miskolcon mintegy kétszáz ember előtt tartott lakossági fórumán pénteken.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: választási kampány itt és most Miskolcon indul el, reményeik szerint sikerrel kecsegtet.

A pártelnök úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormány élt és visszaélt hatalmával, ennek gátat kell szabni.

Megjegyezte: az országot kormányozni nem elegendő egy szűk kisebbség támogatásával, olyan világot kell teremteni, amelyben mindenki magáénak érzi a hazát.

A választás tétje az, hogy szabaddá váljanak az emberek, senki se diktáljon – emelte ki.

“Orbánnal nem alkuszunk” – hangoztatta.

Debreczeni József bemutatkozásakor arról beszélt, hogy az ország nem maradhat abban a helyzetben, mint amilyenben ma van.

Mint mondta: bár nem született politikusnak, de mégis azzá lett, mert tanárként úgy látta jónak, korábban a Magyar Demokrata Fórum színeiben országgyűlési képviselő is volt.

Amennyiben újra bekerül a parlamentbe, arra törekszik majd, hogy a társadalom kettészakadását megállítsa, a szegényeknek és az elesetteknek segítsen, és hogy újra szabad legyen az oktatás.

Megemlítette, hogy Miskolc kettes számú választókerületében a DK az MSZP jelöltjét, Varga László jelenlegi országgyűlési képviselőt támogatja, mert “csak együtt van esély a győzelemre”.

(MTI)

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook