Belföld

Karácsony Gergely lesz az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta az MSZP elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva.

Arról, hogy a listán hány helyet kapna a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, Molnár Gyula közölte, a helyekről nincs még konkrét és végleges megállapodás, azon dolgoznak, hogy a következő parlamentben a Párbeszédnek önálló frakciója legyen.

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy a közös lista azt jelenti, hogy a parlamentbe kerüléshez az összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát kell elérniük. A pártelnök elmondta, a listáról hivatalosan február 10-én – az MSZP kongresszusán – döntenek hivatalosan, de úgy tekintik, hogy a döntés politikai értelemben megszületett.

Jelezte, mindenki felé nyitottak az együttműködésre egészen február 16-án éjfélig. A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, azaz február 17-én indul.

Az országgyűlési választás kiírását az MSZP elnöke úgy kommentálta: “a startpisztoly eldördült”. Az MSZP és a Párbeszéd készen áll arra, hogy április 8-án mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon kormányváltás legyen – hangoztatta.

Azért fognak dolgozni a következő 87 napban – folytatta -, hogy az embereknek világos legyen: európai, igazságos országot is lehet építeni.

Szerinte az emberek többsége változást akar Magyarországon. Hozzátette: ez csak akkor lesz igaz, ha az emberek jelentős része megmozdul.

Molnár Gyula közölte, “arra kérünk mindenkit, hogy április 8-át most ikszelje ki a naptárában. Mindenki menjen el szavazni. Ha kellő számban mennek el az emberek szavazni, akkor Magyarország 2018. április 9-től egy másik, egy nyugodtabb, békésebb ország tud lenni”.

Az MSZP elnöke elmondta, a következő hónapokban végigjárják az országot Karácsony Gergellyel és be fogják mutatni: az országot kettészakították egy szűk, az elmúlt hét évben gyarapodó elitre és a többség Magyarországára, amely ebben az időszakban nem tudott boldogulni.

Molnár Gyula közlése szerint beszélni fognak arról is, hogy lehet több bért fizetni az embereknek, lehet kiszámítható és biztonságos a nyugdíjrendszer. Hozzátette: “felszabadítják” az oktatást és a GDP minimum hat százalékát költik majd erre a területre kormányra kerülve.

Kitért arra, el fogják azt is mondani, hogyan lehet növelni a forrásokat az egészségügyben és azt, hogyan lehet a várólistákat csökkenteni.

Arról is fognak beszélni – mondta -, hogyan lesz a családoknak és a nőknek jobb az országban.

A nap folyamán egyeztetett az egyéni jelöltállításról az MSZP, a DK és az Együtt elnöke. A Gyurcsány Ferenc DK-elnök irodájában tartott egyeztetésről egymásnak ellentmondóan nyilatkozott az MSZP és az Együtt elnöke. Juhász Péter azt mondta, hogy a DK-val ellentétben az MSZP nem nyitott a koordinációra. Molnár Gyula viszont úgy vélekedett: csak informális megbeszélést tartottak, ahol semmi nem dőlt el. Gréczy Zsolt DK-szóvivő azt mondta a várakozó újságíróknak, hogy Gyurcsány Ferenc nem nyilatkozik a megbeszélésről.

MTI
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Debrecen időjárása
2°
kevés felhő
páratartalom: 74%
szél: 2m/s NyÉNy
Max 4 • Min 2
-0°
Sz
2°
Cs
4°
P
4°
Szo

Hirdetések

Árfolyam

Euro árfolyam: € 1,= / Ft 310,= *

Dollár árfolyam: $ 1.= / Ft 253,= *

Font árfolyam: £ 1.= / Ft 352,= *

Friss Video

Hirdetés

Kategóriáink

Kövess minket

Hirdetés

Programok

december

január 2018

február
Hétfő
Kedd
Szerda
Csüt.
Péntek
Szombat
Vas.
1
2
3
4
5
6
7
Programok január hónapban

1st

Erre a napra nincsenek programok
Programok január hónapban

2nd

Erre a napra nincsenek programok
Programok január hónapban

3rd

Erre a napra nincsenek programok
Programok január hónapban

4th

Erre a napra nincsenek programok
Programok január hónapban

5th

Erre a napra nincsenek programok
Programok január hónapban

6th

Programok január hónapban

7th

Erre a napra nincsenek programok
8
9
10
11
12
13
14
Programok január hónapban

8th

Programok január hónapban

9th

Programok január hónapban

10th

Programok január hónapban

11th

Programok január hónapban

12th

18:00 - 19:35

Házimurik

Horváth Árpád Stùdiószinház
Programok január hónapban

13th

Programok január hónapban

14th

15
16
17
18
19
20
21
Programok január hónapban

15th

Programok január hónapban

16th

Programok január hónapban

17th

Programok január hónapban

18th

Programok január hónapban

19th

Programok január hónapban

20th

Programok január hónapban

21st

22
23
24
25
26
27
28
Programok január hónapban

22nd

Programok január hónapban

23rd

Programok január hónapban

24th

Programok január hónapban

25th

Programok január hónapban

26th

Programok január hónapban

27th

Programok január hónapban

28th

29
30
31
1
2
3
4
Programok január hónapban

29th

Programok január hónapban

30th

Programok január hónapban

31st