Select Page

  • Debrecen időjárása
    napos
    13°C
     

Kevesellte a hálapénzt, két évet kapott

Kevesellte a hálapénzt, két évet kapott

Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a vádlott ebben az időszakban az egyik budapesti kórházban dolgozott ortopédsebészként, és műtéti beavatkozásokat is végzett. A betegek által önként felajánlott hálapénzt sokszor kevesellte, és nagyobb összeget kért. A vádirat szerint előfordult, hogy előre közölte a beteggel, mennyit kér, de sokszor csak a műtét után határozta meg az összeget. Egyes esetekben alkudozott a honoráriumról, és a részletfizetést is felajánlotta.

Egy beteg köszönetképpen nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette – tette hozzá Ibolya Tibor. A bíróság az orvost vesztegetés kilencrendbeli elfogadásának bűntette miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól – olvasható a közleményben. Az ítélet ellen az ügyészség, valamint a vádlott és a védő is fellebbezett.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing