Select Page

  • Debrecen időjárása
    napos
    4°C
     

Luxustelepülés épül Zalacsányban

Luxustelepülés épül Zalacsányban

250 millió eurós (kb. 77 milliárd forintos) beruházás keretein belül a Balaton régióban épül Közép-Európa első luxus resortja A Zala Springs Golf Resort 160 hektáros területén megvalósuló fejlesztés részeként ötcsillagos szállodát, villákat, üzleteket, wellness központot, éttermeket és más prémium szolgáltatásokat terveznek. A területen már most várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház, és két társasház.

Magyarországon kivételes méretű beruházás keretein belül épül meg az első magyar luxustelepülés Zalacsányban. Az egész évben látogatható üdülőfalu lakóinak nemigen kell kimozdulniuk, hiszen a területen minden szolgáltatást megtalálnak, amire csak szükségük lehet.

“A resort a tervek szerint több mint ezer főt is ki tud majd kiszolgálni, akik a nagyságrendileg ötszáz lakás és villa irigyelt lakói lesznek. Rajtuk kívül a területen létesülő exkluzív fürdőszálló vendégei is élvezhetik majd a különleges közösség előnyeit. A tervezésnél kiemelten figyeltünk arra, hogy a lakók és a vendégek a Zala Springs területén belül érjenek el minden olyan szolgáltatást, amely egy feledhetetlen nyaralás, vagy pihenés során elképzelhető, ráadásul ezeket a legjobb minőségben kínáljuk majd számukra” – mondta Tankó Balázs, a Zala Springs értékesítési vezetője.

A tervek szerint prémium wellness , fürdőház, éttermek, kávézók, konditerem, gyógyszertár, játszótér, kulturális és konferenciaközpont, sportpályák, fürdőtó, rekreációs területek is létesülnek a közeljövőben.

A Zala Springs resort azonban nem csak terv, harmadik éve működik itt  Közép-Európa egyik legszínvonalasabb és legszebb golfpályája, melyet a világhírű tervező, Robert Trent Jones, Jr. álmodott meg. A 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított, 18 szakaszos bajnoki pályát 2015 szeptemberében nyitották meg a játékosok előtt, és idén már több mint tízezer golfozó játszott rajta. A golfpálya klubházában a régió egyik legkiemelkedőbb bisztrója kapott helyet, ahol a nemzetközi konyha és helyi alapanyagok fúziója iránt érdeklődő gasztroturisták szemezgethetnek az étlapról. A golfpálya mellett évről-évre egyre több lehetőség várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat.

Ha pedig valaki mégis el szeretné hagyni a luxustelepülést, mindössze néhány percre találja a világ legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termálvizét a Hévízi tófürdőt. A Zala Springs három régiós fővárostól (Budapest, Bécs, Zágráb) is mindössze két órányi autóútra található, azonban a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér közelsége révén lényegében saját repülőtérrel rendelkezik.

Októberben tovább bővül a fejlesztés kínálata

Ekkor kerül átadásra a golffalu harmadik condominium épülete, amelyben 18 darab 1 és 2 hálószobás lakás várja tulajdonosait. Az úgynevezett „második otthon” koncepció alapján – mely egy belvárosi lakás színvonalán egy szálloda kényelmét nyújtja a munkájukban helyhez nem kötött szerencséseknek -, prémium minőségű enteriőrök valósulnak meg. A belsőépítészek koncepciója alapján „Prestige” és „Ballance” névre keresztelt otthonok a természet közelségével, a resort kivételes táji szépségével harmonizálnak. A legkisebb 57, a legnagyobb pedig 186 négyzetméteres, áruk 176 000 és 675 000 euró között mozog.

A Zala Springs területén található lakások befektetési célra is kiválóak. A 2017 júniusában átadott társasházban például 28 darab stúdió és 4 darab penthouse lakás került átadásra. Előbbieket a cég visszabérli minimum 3% hozammal, ami akár 5,5% is lehet, ha a vevő a profit megosztásos konstrukciót választja.

Az eddigi vásárlók több mint nyolcvan százaléka külföldi, de egyre több magyar érdeklődő keresi meg a Zala Springs munkatársait,felismerve az egyedülálló környezeti minőséget és exkluzivitást, amit csak egy ekkora és ilyen különleges minőséget célba vevő resort nyújthat.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook