Select Page

  • Debrecen időjárása
    Főleg tiszta
    18°C
     

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt, vádat emeltek ellenük

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt, vádat emeltek ellenük

Fotó: Illusztráció

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt az egyik borsodi településen, vádat emeltek ellenük – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Miskolci László kiemelte: a tavaly júniusi erőszak elkövetői között egy 16 éves fiú is volt. A fiatalkorú sértett az utcán találkozott össze két huszonéves férfi ismerősével. Cigarettával kínálták, amelytől a lány erősen bódult állapotba került. Ezt kihasználva a két férfi egy romos, lakatlan házba vitte az áldozatot, ott újabb cigarettát adott neki, majd akarata ellenére mindkettő közösült vele. Később csatlakozott hozzájuk egy harmadik férfi, aki szintén kihasználta a lány magatehetetlen állapotát. Ezután áldozatukat egy szemközti házba vitték, ahol még öt vádlott erőszakoskodott vele. Az egyik vádlott felesége, meghallva a faluban terjedő híreket, a helyszínre sietett és véget vetett az eseményeknek. A kábult lány azonban csak másnap hajnalban tudott hazamenni, szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak – ismertette a főügyész.

Az ügyészség a felnőtt korú vádlottakra fegyházbüntetés, fiatalkorú társukra börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Mindegyikük ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.

(MTI)

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing