Select Page

  • Debrecen időjárása
    Részben napos
    19°C
     

Önkéntes programot indított a Magyar Vöröskereszt

Önkéntes programot indított a Magyar Vöröskereszt

Önkéntes programot indított a Magyar Vöröskereszt 18 és 22 év közötti fiataloknak – közölte Nagy Gábor a szervezet főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden. A vöröskereszt olyan pályaválasztás előtt álló fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen megismerkednének a szervezet munkájával.

Egyfajta pályaválasztást segítő programként tekintünk a kezdeményezésre – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

A fiatalokat négyféle tevékenységbe szeretnék bevonni: szociális munka, elsősegélynyújtás, véradásszervezés és, akiknek van kedve, a szervezet katasztrófavédelemmel kapcsolatos munkáját is megismerhetik. A jelentkezők B kategóriás jogosítványhoz juthatnak és nyelvi képzéseken vehetnek részt.

A program 2020 decemberéig tart, 182 önkéntes bevonását vállalták.

Az önkéntes programra február elsejétől online lehet jelentkezni a voroskereszt.hu oldalon. Egyelőre kilenc megyében – Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Zala – indult el a program, ezekben a megyékben személyesen is lehet jelentkezni a vöröskereszt irodáiban.

MTI

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing