Select Page

  • Debrecen időjárása
    Tiszta
    -2°C
     

Bikiniben vonult be a villába a nyolcadik villalakó!

Bikiniben vonult be a villába a nyolcadik villalakó!

Kedd este a roppant unalmasra sikeredett összefoglaló után, egy még annál is felszinesebb és laposabb,- szám szerint,már a nyolcadik-  beszavazó show vette kezdetét, ahol a szemrevaló plázacicák kategória jelöltjei versengtek a villába való bejutásért.

Az első hölgyike, az észbontóan szemrevaló Dya, elárulta, hogy szeret nőies lenni, és kedveli bikiniben mosni idegen emberek autóját. Pár hete éli a szinglik életét, de szerinte ennél jobb dolog nincs is a világon. A műmellű nőhöz természetesen egy kiegészítőként használt öleb is tartozott, de köztük nem alakult ki olyan mélyen a kutya-gazdi viszony, hogy együtt akarjanak bejutni a kulipintyóba.

Másodikként, a légies földiutas kísérő, azaz Niki próbálkozott, aki a nyeremény és a hírnév miatt próbált összekunyerálni néhány szavazatot. A családszerető, kedves lány is a szinglik táborát erősitette, akit a főnyeremény egyáltalán nem motivált annyira, mint a párkeresés.

Nem úgy, mint a már- már villa- veteránnak számító Sysinek, aki romlatlanul lelkes, de már tavaly sem akarták beszavazni az előző szériába, pedig akkor férjével együtt próbált beosonni a villa falai közé. Az egy éves felkészülési idő után idén egyedül újra próbálkozott, a cél érdekében, pedig még attól sem rettent vissza, hogy ide- oda dobálja fenékig érő haját, és bárgyú, Kiszel Tüncis arckifejezéssel puszikat dobjon a kamerának.

Viszonylag gyorsan le lett zavarva ez a baszavazó is, ahol az egyformán  halál unalmas három grácia közül Dya kapta a legtöbb sms-t, így ő társulhatott a többiekhez, ráadásul nem is akárhogyan, hanem egy falatnyi bikiniben parádézva,- melyet persze a lány nem önszántából öltött magába, hanem még előző nap a nézők szavazták ezt meg a leeendő villalakó számára.

Szerda este végre kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok a férfi- női tábor között, mivel a Skalpvadászok kategória szívtiprói mérettetnek majd meg az arénában, hogy közülük egy valaki, beköltözhessen kilencedikként a villába.

 

 

(fotó: valovilag5.hu)

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook