Dukai Regina saját kollekciójában várja a telet

0
90

A modell, énekesnő már korábban is tervezett kiegészítőket a nemzetközileg is elismert magyar divatmárkával közösen, de most először volt lehetősége arra, hogy csizmát is készítsen. Úgy érzi, hogy a különleges kapszulakollekció minden darabja őt tükrözi, erről elsőként a barátai körében megrendezett bemutatón mesélt.

„Elsősorban a natúr, letisztult formákat szeretem, ami a mostani kollekció minden darabján érezhető. A visszafogott színeket és formákat pedig a szegecsek teszik igazán egyedivé, így remélem, hogy mindenki meg fogja találni közülük a kedvencét” – mondta Regina, akinek a kollekcióját a camel szín inspirálta, de több kiegészítője is elérhető fekete vagy piros színben.

„Regivel már nagyon régóta ismerjük egymást és mindig is tudtam, hogy határtalan képzelőerővel rendelkezik, így én elsősorban a megvalósításban tudtam őt segíteni. A Cango&Rinaldi márkát a legtöbben a csillogó darabjairól ismerik, de a legújabb kapszula kollekció darabjait a visszafogottabb stílus kedvelői is bátran viselhetik” – osztotta meg Tamás, aki úgy tapasztalja, hogy a Regi által készített kollekció már most nagyon népszerű a vásárlói körében és reméli, hogy az új iránnyal új célcsoportot tud megszólítani a márka.

A bemutató moderátora Epres Panni elmondta, hogy még kislány kora óta ismeri Reginát és nagyon büszke arra, hogy a modell szakmában elért sikerei után most tervezőként is bizonyíthat.

A Dukai Regina x Cango&Rinaldi kapszulakollekciója négy csizmából, egy válltáskából, egy hátizsákból, öt divatos színben elérhető bőr fülbevalóból áll, ami tökéletes karácsonyi ajándék lehet minden nőnek, a férfiak pedig elegáns noteszei közül választhatnak fekete-ezüst vagy fekete- arany színekben.