Select Page

  • Debrecen időjárása
    Változó felhőzet
    24°C
     

Jégre vitte szerelmét Muri Enikő

Jégre vitte szerelmét Muri Enikő

Muri Enikő legkedvesebb gyerekkori emlékei közé tartoznak a nagy családi korcsolya-partik, ez alkalommal azonban a Jégteraszon adott korcsolyaleckéket szerelmének, hetedik hónapfordulójuk alkalmából.

 

„Apukámmal rendkívül szoros a viszonyom, korizni is tőle tanultam, és bevett szokás volt nálunk, hogy Karácsony környékén minden évben átmentünk Debrecenbe csúszni egyet. Hatalmas volt a tömeg, sokszor már szétnyomta a kori a lábam, de imádtam. Egyszer majd az én gyerekemnek is hasonló apa-lánya kapcsolatot kívánok” – mesélte Enikő.

 

Most azonban Enikőn volt a sor, hogy átadja a tudást Karesznek, aki ugyan először lépett most jégre, a korizás korántsem áll tőle távol.

 

„Bár mi az a pár vagyunk, akik – ha van egy kis szabadidőnk – szívesen lustálkodnak otthon egy–egy jó sorozat előtt, , de néha kellenek a mozgalmasabb programok is. A hónapfordulókat is számon tartjuk, ilyenkor igyekszünk valami élménnyel megajándékozni egymást, ezért gondoltam, hogy elcsalom Kareszt a jégpályára. Próbáltam ellátni tanácsokkal, hiszen korábban soha nem volt még jégen, de mivel évekig görkorizott, így hamar ráérzett a dologra, és sokkal magabiztosabban siklott, mint én.” – folytatta az színész-énekesnő.

 

Bár a színházi elfoglaltságaik az ünnepek alatt is csak rövid ideig szünetelnek majd, a közös családi vacsorákon végre lesz alkalmuk kiengedni a gőzt.

 

„A szüleink még nem találkoztak, ezzel még egyelőre várunk, de mindkettőnk családjához elutazunk majd, és biztosan nem maradnak el a közös főzések, a díszítés és a rengeteg finomság” – tette hozzá Enikő.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook