Ezek a 2016-os alkalmi cipőtrendek

 Csatos, csipkés, nyitott orrú, platform – tavaly csak a saját fantáziánk szabott határt az alkalmi cipőtrendek terén. Vágó Réka cipőtervező szerint 2015-ben az ultranőies, nagyon magas tű, vagy akár platform sarkú cipők mellett elfogadottabbá váltak a kényelmes, alacsony sarkú topánok is, míg idén a korábbi stílusjegyek, úgymint a szögletes sarok és a szögletes orr modernizált változata is divatba jön.

 

Színek terén is változást jósol a szakértő: „Minden évben három paletta dominál, egy pasztellesebb árnyalatokat tartalmazó, egy neon színű és egy szürkés, amelyben natúr kőszíneket láthatunk, ezek a tengerpartot, a homokot idézik. Idén is ugyanezek a paletták maradnak divatban, csak a skála más árnyalatai. 2016-ban a fűszer színek töltenek be meghatározó szerepet, így például a marsala, a kardamom és a fahéj” – mondta Vágó Réka.

 

A tavalyi Story Gálán a földig érő, élénk színű, flitteres, vagy csipkés ruhakölteményeken volt a hangsúly, ezért a sztárok inkább a visszafogott színű, nude vagy fekete, esetenként csillogó anyagú cipők mellett tették le voksukat. Vágó Réka szerint idén is fontos, hogy elkerüljük a homogén ruha-cipő összeállításokat: „Színek terén törekedjünk a harmonikus változatosságra! Izgalmas hatást érhetünk el például, ha a cipőnk és táskánk színe, vagy cipőnk és kiegészítőnk színe harmonizál. Ez rendkívül fontos szempont, hiszen ha egy piros ruhához piros cipőt és piros táskát veszünk, akkor az összhatás hosztesz feelinget áraszt majd” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a legfontosabb szempont, az, hogy mindenki a saját egyéniségének megfelelő összeállítást válasszon, különben egész este kényelmetlenül érzi majd magát.

 

Sokan azt gondolnánk, hogy a februárban esedékes gála korlátozza a cipőválasztási opciókat, ám Réka nem osztja ezt a véleményt. „Kifejezetten szexi, ha egy nő be mer vállalni egy szandált télen is, persze csak akkor, ha nem kell sokat gyalogolni a hóban… Egy nyitott orrú alkalmi cipő egy szép lakkozással, vagy akár egy testszínű/vékony fekete harisnyával is jól mutat, ezért ne féljünk a szandáloktól télen sem, főleg ha hosszú ruhában érkezünk” – mondta Vágó Réka.

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom