A Krisna-völgy negyedszázados fennállását ünneplik Somogyvámoson

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Krisna-völgy: Magyarország legnagyobb ökofalva szombaton várja a látogatókat, hogy bemutassa értékeit, az elmúlt negyedszázadban elért eredményeit.

 A Somogyvámos határában található völgyben délelőtt fél tíztől délután öt óráig megtekinthető az arborétum, a Tehénvédelmi Központ, az indiai szentély és a biogazdaság. Az érdeklődők ökrösfogattal utazhatnak, faültetésen vehetnek részt, szórakoztatásukról színpadi műsorokkal is gondoskodnak.

Az eseményen fellép az indiai Manipuri Pungcholum és a Saroja Vaidaynathan Bharatnatyam tánccsoport, a közönség a jóga ősi hagyományába Ankita Sood jógaoktató, valamint a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanárai, diákjai által nyerhetnek bepillantást. “Megtudhatjuk, mennyire kell hajlékonynak lennünk ahhoz, hogy jógázzunk, továbbá hallhatunk arról is, hogy ez a mozgásforma milyen jótékony hatást gyakorol fizikai és mentális egészségünkre” – jegyezték meg.

A szervezők hozzátették, hogy lesz mód a völgyben igen népszerű virágfűzésre, a szentélyben “különösen áldásos” virágajánlást tartanak, amelyhez virágdekor-készítők csatlakoznak. Lehet bocit simogatni, a tóparton sétálni, vegán ételeket kóstolni, bekukkantani az ökoiskolába, és beszélni a vendéglátó tanárokkal arról, mennyire lehet boldog egy gyerek az online világban való jelenlét nélkül is – írták.

A szervezők utaltak rá: a Krisna-völgy azért jött létre, hogy egy békés atmoszféra megteremtésével fenntartható, környezettudatos gazdálkodással “követhető alternatívát nyújtson a mai rohanó világban”. Az eseményről bővebb információk a www.krisna.hu internetes oldalon olvashatók.

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom