Select Page

  • Debrecen időjárása
    Eső
    24°C
     

Roller, futóbicikli, bicikli, gördeszka – kinek, mit és milyen életkorban?

Roller, futóbicikli, bicikli, gördeszka – kinek, mit és milyen életkorban?

Gyerekek számára a fejlődő csontozat és izomzat miatt épp olyan fontos a testmozgás, mint felnőttként karbantartás és egészségmegőrzés végett. Nekik még nem szokott gondot okozni a sport kérdése, hiszen ők szinte örökmozgók, mindössze nem sportként, hanem játékként gondolnak rá, ami a későbbiekben előnyt jelent. Ha korán megszokják, később sem fogják megterhelő macerának érezni a rendszeres mozgást, amivel az egészséget veszélyeztető túlsúly is megelőzhető. Szülőként sokat tehetünk azzal, ha biztosítjuk a gyerkőc számára az örömforrást jelentő eszközöket.

Választék és hasznosság

A gyermekek, az adott életkoruknak megfelelő méretekben is kapható sporteszközökkel olyan szabadidős, élvezetes tevékenységeket tudnak végezni, melyek állóképességüket, készségeiket, ügyességüket egyaránt fejlesztik és javítják, valamint játszhatnak velük egyénileg vagy akár társas formában is. Ezek a sportos játékeszközök megtalálhatók mind fiús, mind lányos változatokban is a megfelelő színnel, ill. mesék mintázatával. Ilyenek pl. a roller, a futóbicikli, a bicikli vagy a gördeszka. Természetesen mindhez kötelező a megfelelő védőfelszerelés is: sisak, térd- és könyökvédő, esetleg kiskesztyű!

Útmutató és bemutatás

Mindről hosszasan lehetne beszélni, de lássuk a legalapvetőbb infókat!

Roller – Többféle kivitelezésben kapható használattól és céltól függően. Van sport, turista, rekreációs és városi roller, valamint felnőtt, összecsukható, gyerek, elektromos és freestyle roller. A rendszeres használatot acél váz és alumínium villa, ill. bőr kormány teszi lehetővé. Gyermek kategórián belül választható háromkerekű (segít elsajátítani a tekerést és egyensúlyérzéket), felfújható kerekű (ideális parkokba, terepre, egyenetlen utakra), és PU (parkokba, egyenes utakra, a kerék nem lyukad ki) vagy PVC kerékkel rendelkező is (sík terepre, kemény kerekekkel). Kiválasztásnál fontos figyelembe venni a súlyhatárt, azaz a maximális terhelhetőséget (pl. durva terepre nagyobb súlyhatárú kell). Fékrendszer szerint van láb-, ill. tárcsafékes, és féknyerges. Városi terepre hátsó lábfék, nehéz terepre féknyereg a megfelelő. Fontos tényező a kormánymagasság, ami gyerekméretnél általában magasabb, mint 50 cm. Ajánlott 3 éves kortól.

Futóbicikli – azaz tanulóbicikli, ami egy pedálok nélküli kerékpár. A gyerek egyedül tudja használni, lábával lépdelve hajtva. Ideális előszobája a biciklizni tanulásnak. Létezik műanyag (könnyű, időjárás ellenálló), fa (egyedi külcsín, természetes anyag), és fém változat is (tartós, masszívabb). Felfújható kerékkel jól elnyeli az úthibákat, kényelmes, városba, játszótérre ideális. A műanyag kerék tartós, nem kap defektet, durva terepre való. Az ülésmagasság kiemelten fontos, a gyerek mindkét lába kényelmesen érjen le a talajra! 1,5-2 éves kortól már használható, 3 éves kortól pedig lehet fékkel ellátott is, amiből a hátsó fék a legjobb.

Bicikli – Nem igényel túl nagy bemutatást, hiszen a legelterjedtebb. Általában 90-110 cm-es testmagassághoz mérten kezdődnek, 2-4 éves életkortól. A legkisebbeknek valók 50 kg-ig terhelhetőek. A legfontosabb a nyereg és a kormány megfelelő beállítása!

Gördeszka – Normál hossza kb. 80 cm, de gyerekek számára ettől rövidebb a megfelelő. A kisebb és kevésbé kemény kerekűek lassabbak, ám tapadásuk biztonságosabb. A micro csapággyal rendelkezők ideálisak 5 év alattiaknak, mini csapággyal 104-133 cm-es, közepes csapággyal pedig 134-157 cm magassághoz valók. Többféle board létezik, gyerekeknek legjobb a Pennyboard, ami műanyag, kis súlyú és méretű deszka, stabilan használható, könnyen szállítható. Elkezdése leginkább 6 éves kortól ajánlott.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook