Select Page

  • Debrecen időjárása
    napos
    26°C
     

Egyedi sör készül a budai vári Sörfesztiválra

Egyedi sör készül a budai vári Sörfesztiválra

A FIRST Craft Beer alapítói, balra Kurucz Dániel, jobbra Kurucz Gergely

Budapest, 2018. augusztus 14. – Saját sörkülönlegességgel jelentkezik az ország egyik legnagyobb sörfesztiválja a budai várban. A FIRST Craft Beer limitált IPA típusú sörét először és kizárólag a Sörfesztiválon ízlelhetik meg az érdeklődők, a szervezők egy kimondottan nyárias, ízgazdag termékkel készülnek a fesztiválozók számára.

Különleges, limitált sörrel „költözik vissza” a budai várba az ország elsőszámú sörfesztiválja, ahol a kézműves főzdék mellett az összes nagy gyár és a Magyar Sörgyártók Szövetsége is képviselteti magát.  A BDPST Beerfest IPA receptjét a budapesti FIRST Craft Beer kisüzemi sörfőzde készítette és főzte le.

„A budai vár önmagában nagyon impozáns helyszín, és a kiállítók termékei is mind magas minőséget képviselnek. Mégis szerettünk volna egy kis pluszt adni a látogatóknak, ezért döntöttünk úgy, hogy a Sörfesztivál 7 éves története során most először megfőzzük a fesztivál sörét, amelyet kizárólag a rendezvényen kóstolhat majd meg a közönség”

– nyilatkozta Kurucz Dániel, a szervezésért felelős cég ügyvezetője. A sörpremier keretében 2018. augusztus 23-án, a fesztivál első napján pontban 18.00 órakor verik csapra a hordót a szervezők pultjában.

APA testben IPA lélek

A fesztivál söre ugyan az IPA típusba tartozik, de érdekesen elegyíti az IPA és az APA típusú sörök jellegzetességeit.

„A nyári forróság miatt friss, könnyen iható kézműves terméket álmodtunk meg, ami éppen a fesztiválra fog elkészülni”

– árulta el a kulisszatitkokat Kurucz Gergely. Cél volt továbbá az is, hogy az ital jól értelmezhető legyen azok számára is, akik még csak óvatosan ismerkednek az újhullámos, illatos, ízgazdag sörök világával. Így a fesztivál söre ugyan az IPA típusba tartozik, ami egy friss, komlós, jól iható és könnyen értelmezhető fajta, de a megszokottnál alacsonyabb, 4,5%-os alkoholtartalommal rendelkezik, mégis az IPA-ra jellemző illat- és aromabomba is ott van a sörben.

„1500 litert fogunk főzni, amit a készlet erejéig bárki megkóstolhat a helyszínen”

– mondta el Kurucz Gergely, a FIRST Craft Beer tulajdonosa.

Az IPA, teljes nevén India Pale Ale egy világos, felsőerjesztésű, ALE típusú sör. Története egészen a 18. századig nyúlik vissza, amikor Anglia gyakran szállított indiai gyarmataira felsőerjesztésű, ALE típusú söröket. Az ital nem mindig bírta ki a hosszú hajóutat, ugyanis hűtési technológia híján a fahordókban gyakran megromlott. A szállítási problémára megoldást kellett találni. A britek a komló tartósító hatását használták ki úgy, hogy annak mennyiségét megsokszorozták a főzés során. A módszer sikeres volt, ráadásul nemcsak a sör szavatosságát növelték, hanem új stílust is teremtettek. Egy rendkívül keserű, mégis jól iható, gyümölcsös, virágos illatú ALE típusú sör jött létre, melyet India Pale Ale-nek neveztek el. Egy hajótörés következtében a tenger ír földön is partra vetette az új sörstílust, és az IPA elindult világhódító útjára.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing