Select Page

  • Debrecen időjárása
    Részben napos
    23°C
     

Környezetkímélőbb palackot gyárt a Coca-Cola

Környezetkímélőbb palackot gyárt a Coca-Cola

A Coca-Cola Magyarország 20 százalékkal csökkenti a műanyag palackjai súlyát és 40 százalékra növeli azok újrahasznosított alapanyagtartalmát 2020-ra – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az üdítőitalgyártó a hamarosan befejeződő programjában 500 millió forintot költ innovatív, környezetkímélő csomagolási technológiák bevezetésére. Ennek részeként, többek között, az idén 10 százalékkal csökken a NaturAqua ásványvizek, illetve az év második felétől pedig 13 százalékkal a 0,5 literes üdítőitalos palackok súlya. Az intézkedések hatására összességében 4 százalékkal csökken a cég által felhasznált műanyag mennyisége.

A cég fenntarthatósági stratégiája szerint 2020-ig összességében legalább 20 százalékkal csökken majd a palackok átlagsúlya 2010-hez képest. A vállalat ezen felül a palackjai gyártásához felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is szeretné megduplázni, a tervek szerint 2020-ra 40 százalékra nő a jelenlegi 20 százalékos arány – közölte a Coca-Cola Magyarország.

(MTI)

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing