Select Page

  • Debrecen időjárása
    Felhős
    -1°C
     

Tízezer orvos hiányzik Németországból

Tízezer orvos hiányzik Németországból

Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből – jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke.

A problémát érzékeltetendő a kamarai elnök elmondta, hogy ez egy komplett évfolyamnak felel meg a német orvosi egyetemeken. Gassen arra figyelmeztet, hogy a német háziorvosok harmada nyugdíjas korú, és öt éven belül visszavonul. A szakorvosoknál is három év múlva ugyanez lesz a helyzet. Kettő-öt éven belül érzékelhető lesz az orvoshiány. Hozzátette, hogy ha nem készül most hatékony stratégia ennek elhárítására, akkor 5-10 éven belül nem lesz szinten tartható az egészségügyi ellátás mai színvonala.

(MTI)

 

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook