A kormány egyedileg vizsgálja meg az iskolaigazgatók bérét

Rogán Antal sajtótájékoztatón azt mondta, ehhez törvénymódosítás nem szükséges, így kedden a frakció várhatóan a kormány által beterjesztett, eredeti formában fogadja el a köznevelési törvény módosítását.
    A frakcióvezető beszámolt arról: a hétfői frakcióülésen – heves vita után – többen törvényi garanciákat vártak az intézményvezetők bérének szinten tartására, ám ebben hétfőn nem jutott döntésre a képviselőcsoport. Ezért felkérte az oktatási kabinetet a módosító javaslatok kidolgozására és benyújtására – fűzte hozzá.
    Hozzátette: a miniszterelnököt arra kérte, hogy a kormány is tárgyalja meg a kérdést. A kabinet éjszakai ülésén azonban úgy határozott, hogy egyedi vizsgálatok keretében foglalkozik az intézményvezetők bérével, így ehhez törvénymódosítás nem szükséges – ismertette.
    A frakcióvezető szavai szerint az intézményvezetők pótlékok és túlóra-elszámolások nyertesei voltak, így lényegesen magasabb jövedelemmel rendelkeztek, mint az átlagos pedagógusok.  
    Beszámolt arról is: míg a Bajnai-kormány 2009-ben egyhavi bért vett el a pedagógusoktól, a jelenlegi kabinet most átlagosan négyhavi pluszjövedelmet juttat számukra.
    Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta: számos igazgató igen magas, akár 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezett. Ezt a mostani béremelésen keresztül nem tudják “bevállalni”, ám egyedi vizsgálat alapján minden jogos kompenzációt megad számukra a kormányzat.
    A parlament előtt lévő törvénymódosítással kapcsolatban hangsúlyozta: október 1-jétől minden pedagógus 30-80 ezer forinttal magasabb bért vihet haza, ennek fedezetét pedig nem hitelből biztosítja a kormány, a béremelés alapját a magyar gazdaság, a magyar emberek teremtették meg. A köznevelési törvény változtatása annak értékállóságát is biztosítja – tette hozzá.

MTI

a kép illusztráció (google.com)

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom