Select Page

  • Debrecen időjárása
    Széllökések
    -1°C
     

Bor- és Jazznapok a Nagyerdőn

Bor- és Jazznapok a Nagyerdőn

Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvényét, a résztvevők számát tekintve a legnagyobb dzsesszfesztiválját, a Debreceni Bor- és Jazznapokat  augusztus 2.-és 5. között rendezik meg a Nagyerdőn, a Békás-tó környékén – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

Komolay Szabolcs  alpolgármester a város “egyik legnagyobb sikerű újrakoreografált rendezvényének” nevezte a bor- és dzsessznapokat utalva arra, hogy néhány évvel ezelőtt “összeházasították” az addig külön-külön megtartott borkarnevált és a zene rendezvényt.

A fesztiválnak az elmúlt években mintegy húszezer látogatója volt. Az idei négy nap alatt 19 borvidék 69 borászata, valamint 12 ország 161 dzsesszmuzsikusa mutatkozik be a rendezvényen. Teremi Nóra kulturális menedzser azt emelte ki, hogy ismét jellemzi majd a találkozót a fiatal dzsesszformációk bemutatkozása, kilenc produkcióban együtt muzsikálnak hazai és külföldi művészek és külön zenéléssel köszöntik a születésnapos fellépőket: Gyarmati Zoltánt és Tommy Vig 80 éves művészeket, valamint Szőke Szabolcsot 70., ifj. Szakcsi Lakatos Bélát 50. születésnapja alkalmából.

Érdekességként említette, hogy ismét Debrecen vendége lesz a cseh Jirí Stivin Quartet, amely negyven éve lépett fel utoljára a dzsessznapokon. Tóth Ernő, a Főnix rendezvényszervező programigazgatója emlékeztetett arra, hogy 1971 óta folyamatosan megrendezik a debreceni dzsessznapokat, amelyet negyedik éve “házasítanak össze” a borkarnevállal.

 

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook