Munkahelyteremtő dohányipari beruházás Debrecenben

Elmondta: az építkezés ez év márciusában kezdődött, és fél év alatt érték el a csarnok legmagasabb pontját. Az új üzem képes lesz a hazai és export igényeket is kielégíteni – tette hozzá.
   
Papp László (Fidesz), Debrecen gazdaságfejlesztési stratégiáért felelős alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy 2004-ben 380 ember munkája szűnt meg a városban, amikor bezárt a Debreceni Dohánygyár. A Róna mostani fejlesztése 60 új munkahelyet teremt, és ezzel ismét 380-an dolgoznak az iparágban Debrecenben – fűzte hozzá.

   
Szavai szerint azonban a mezőgazdasági termelésre épülő új beruházás ennél jóval több embernek – hajdú-bihari és szabolcs-szatmár-beregi dohánytermelő családnak – jelenthet megélhetést.

   
Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta: a régiónak jutó 110 milliárd forint fejlesztési forrásból a mostani uniós költségvetési ciklusban minden hármadik forint Debrecenben hasznosult, ahol a gazdaságfejlesztésre fordított 14 milliárd forint felhasználásával csaknem 800 új munkahelyet teremtettek.

   
Debrecen gazdaságfejlesztése már jó példa arra, ami a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszak fontos célkitűzése: a források 60 százalékát a gazdaságba kell befektetni – mondta az igazgató.

MTI

a kép illusztráció

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom