Select Page

  • Debrecen időjárása
    Felhős
    12°C
     

Ne légy vak, szedd a szemetet!

Ne légy vak, szedd a szemetet!

A debreceni egyetemista és főiskolás önkéntesek a megmozdulás történetében harmadik alkalommal vállalkoznak arra, hogy végigtakarítják a város kényesen piszkos pontjait. A Nagy Takarítás idei mottója is meglehetősen beszédes: „A tisztasághoz való jog mindenkit megillet! Ne légy vak a környezeted védelmében!”

A ötletadó a Debreceni Egyetem Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsága és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem által elindított kezdeményezéshez több felsőoktatási intézmény is csatlakozott már, az összefogás révén az önkéntesek olyan akcióra vállalkoznak, amihez elsősorban szemléletváltásra van szükség, talán ezért szólnak hangosabban az ifjúsághoz.

Több kéz, többet fog

A dehir.hu információi szerint, a Nagy Takarításhoz több nagyváros, így például Miskolc, Szolnok, Veszprém és Szeged is csatlakozott, ennek köszönhetően az országban egyszerre több helyen szedik majd a fiatalok a szemetet. A soron következő takarítást október 12-én, délben kezdik, az önkéntes rendezvény helyszíne a Kossuth Kollégium II-es épülete előtti tér lesz.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook