Növényvédelmi Fórum a Debreceni Egyetemen

Az új károsítók, a precíziós növényvédelem és a technikai újítások is előtérbe kerülnek idén a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézete már 24. alkalommal rendezi meg konferenciáját, idén az élelmezési világnapra koncentrálva.

Minden évben újabb és újabb károsítók, állati kártevők és korábban nem tapasztalt betegségek jelennek meg, ami nagy kihívás elé állítja a növényvédelmet. Ezt a jelenséget is elemzik növényorvosok, növényvédő szakemberek, a szakterület kutatói, oktatói és PhD-hallgatók október 16-án és 17-én a 24. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A konferencián a debreceni agrárkar növényorvos mesterképzésén, illetve növényvédelmi szakmérnök képzésén tanuló hallgatók is részt vesznek.

A rendezvény megnyitóján Kovács Béla, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar tudományos dékánhelyettese kiemelte a növényorvosok, a növénytermesztés és –nemesítés területén kutató szakemberek felelősségét.

– Különös hangsúlyt kap ez éppen ma, hiszen 40 évvel ezelőtt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) élelmezési világnappá nyilvánította október 16-át. Sokkolóak az adatok: a Föld több mint 7 milliárd lakosából 815 millióan éheznek, naponta csaknem 30 ezer gyermek hal meg alultápláltság miatt – ismertette Kovács Béla.

– A növényvédősök komoly felelőssége az, hogy elegendő élelmiszer legyen az emberek asztalán, hogy a termés minél nagyobb mennyiségét megvédje a károsítóktól. Most sajnos több mint egyharmada elvész, még a növényvédelem tevékenysége ellenére is. Ezt pedig további veszteségek követik például a tárolás, raktározás során és az élelmiszerpazarlás is hatalmas mértékű. Erre próbálja a növényvédős társadalom felhívni a figyelmet – tette hozzá Kövics György, a DE MÉK Növényvédelmi Intézet egyetemi tanára.

A kétnapos tanácskozáson szóba kerül többek között, hogyan lehet méhbarát a növényorvos tevékenysége, hogyan változik a kalászosok gyomirtási gyakorlata, illetve milyen a jégháló hatása almaültetvények gyakori kártevőire.

A Tiszántúli Növényvédelmi Fórum hagyományának megfelelően ezúttal is átadták a „Gulyás Antal Emlékérem a növényvédelemért”-kitüntetést. Az idei díjazott Leskó István mádi szőlész-borász, növényorvos. A Hajdú-Bihar Megyei Növényorvosi Kamara Kiváló Növényorvos–elismerését pedig Móra Tibornak ítélték oda 2019-ben.

A szerdai plenáris előadások és szekcióülések után csütörtökön Nagyváradra utaznak a fórum résztvevői. Látogatást tesznek a Partiumi Keresztyén Egyetemen, ahol a Debreceni Egyetem kihelyezett mezőgazdasági mérnök képzést folytat, majd megismerkednek az Érmelléki Borvidék tájfajtáival, borászati és növényvédelmi problémáival. A program Bihardiószegen zárul.

Forrás DE Sajtóiroda

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom