Rezsicsökkentés Fidesz-módra: ha csökken az ár, nő az adó

 Az MNB által finanszírozott unortodox közgazdász-képzésekenminden bizonnyal tanítani fogják, hogyan kell tudatosan túllépni a piaci viszonyokon és a hagyományos gazdasági elveken úgy, hogy azzal több legyet lehessen ütni egy csapással. Az egyik legjobb példa a rezsicsökkentés lesz, amelynél minden éppen fordítva működik, mint azt a hagyományos közgazdaságtan hirdeti, és ehhez nem kell más, csupán határozott hatalmi szándék és beavatkozás.

Az energiaár minden gazdaságban kulcsfontosságú kérdés, a vállalkozások és a lakosság számára egyaránt. A gond vele az, hogy alakulása globalizált világunkban nem kiszámítható, és lényegében minden ország ki van szolgáltatva a világpiaci mozgásoknak. Ez igaz az energiahordozókban gazdagokra csakúgy, mint a behozatalra szorulókra, gondoljunk az elmúlt évtized példájára, amikor az áringadozás akár háromszoros is volt, aminek hol az exportőrök, hol pedig az importőrök voltak a nyertesei vagy vesztesei.

A bizonytalanságban egy biztos pont mindig volt: az országokon belüli árviszonyok többé-kevésbé követték a világpiaci trendeket, noha az egyes államok különböző eszközökkel igyekeztek tompítani a nagy kilengések hatásait. Ebbe az általános ármozgási rendszerbe vitt teljesen új színt Orbánék unortodoxiája azzal, hogy nem egyszerűen figyelmen kívül hagyta a piaci viszonyokat, hanem éppen az ellenkezőjét lépte annak, mint ami várható lett volna.

A korábbi magyar kormányok az európai gyakorlathoz hasonlóan úgy kezelték az energiaárak ingadozását, hogy az ellátást végző cégekkel megállapodva szűkebb sávba szorították az ármozgást. Ez annyit jelentett, hogy nem követték automatikusan a világpiaci kilengéseket, azaz a beszerzési árakat sem felfelé, sem lefelé nem érvényesítették teljesen a fogyasztók felé. Ez időnként veszteséget, máskor nyereséget hozott az érintett cégeknek, de ez hosszabb távon kiegyenlítődött.

Ezzel a gyakorlattal szakítottak drasztikusan Orbánék. A nemzetközi áringa éppen jelentősen felfelé lendült ki, amikor előálltak a rezsicsökkentés ötletével, aminek a lényege az volt, hogy a beszerzési áraktól elvonatkoztatva teljes állami árképzést vezettek be, és több lépcsőben önkényesen csökkentették a lakossági áram- és gáztarifákat. Azaz miközben az energiaárak mindenhol felfelé tartottak, nálunk alacsonyabbak lettek, az ebből származó hatalmas veszteséget pedig teljesen a szolgáltatókra, jellemzően külföldi tulajdonban lévő cégekre terhelték.

Ezzel kettős célt követtek: egyrészt politikai hasznot húzzanak a rezsicsökkentési kampánnyal, amivel sikerült is az adóemelésekről és egyéb megszorításokról elvonni a figyelmet, másrészt előkészítették a tervezett államosításokat azzal, hogy egyre nehezebb anyagi helyzetbe kényszerítették az egyetemes szolgáltatást végző vállalatokat. Az eredmény meg is lett, az érintettek egymás után adták el itteni érdekeltségeiket, aminek nyomán az áram- és földgázellátási hálózat nemsokára teljesen állami kézbe kerül.

Időközben viszont fordulat jött a világpiaci árakban: a kőolaj jegyzése mélyrepülésbe kezdett, amit a földgáz is követett. Az olaj ára 2013 óta közel harmadára, a gázé pedig kevesebb mint felére csökkent Európában – ez utóbbit az oroszok akkor ezer köbméterenként több mint 400 dollárért adták, most 170-ért. A beszerzési árviszonyok tehát igazi, piaci alapú rezsicsökkentést tesznek lehetővé, ami az uniós országokban meg is történik. Nem úgy nálunk, ahol a fogyasztói energiaárak két éve változatlanok, holott elvileg akár negyedével csökkenthetők lennének.

Ahogy tehát fentebb szó volt róla, a józan logikával éppenellentétes a mozgás nálunk: amikor nő a világpiaci ár, nálunk csökken a fogyasztói, amikor pedig zuhannak a külső árak, nálunk minden marad a régiben. Ez az unortodoxia diadala, hosszú idő után ismét sikerült a hatalomnak mesterséges árrendszert létrehoznia, ami pedig korábban sem vezetett semmi jóra.

A különbözet anyagi kockázatát ugyanis az állam viseli, azaz mi adófizetők mindannyian, nem pedig a tényleges fogyasztók a fogyasztásuk mértékének megfelelően. Ez jelenleg annyit jelent, hogy az ellátásban résztvevő állami cégeknél, valamint a kormányközeli közvetítőknél – lásd MET – csapódik le hatalmas, évi százmilliárd forintnál jóval nagyobb nyereség, ahelyett, hogy ez a fogyasztói árban jelentkezne. A Fidesz nem is titkolja, hogyaz extraprofitot a választási kampányra tartalékolják, akkor akarnak újabb rezsicsökkentéssel előállni, még abban az esetben is, ha addigra megindulnának felfelé a világpiaci árak.

Az árképzést tehát közvetlen politikai céloknak rendelik alá, ezzel akarnak választókat nyerni. A baj az, hogy csökkenő áraknál ez működőképes, magasaknál viszont visszaüt, és két lehetőség marad: vagy kénytelenek drágítani a gázt és az áramot, vagy vállalni az állami cégek növekvő veszteségét, amelyet persze az adófizetők pénzéből pótolnak. Ez visszatérést jelentene a szocialista idők árkompenzációs rendszeréhez, ami már egyszer életképtelennek bizonyult.

A sajátos, unortodox árképzést Orbánék még az elvileg szabadpiaci területen is érvényesítik: felettébb meghökkentő az a most elfogadott rendelkezés, ami az üzemanyagok jövedéki adójának mértékét a beszerzési árhoz igazítja. Eszerint ha az utóbbi csökken, az adóteher nő, azaz nehogy már a fogyasztó jól járjon, a hasznot itt is az állam fölözi le. Ez aztán az igazi unortodox rezsicsökkentés!

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom