Select Page

  • Debrecen időjárása
    napos
    17°C
     

Simicskáé lehet az Index, Mészárosé a Népszabadság

Simicskáé lehet az Index, Mészárosé a Népszabadság

 A lap a csütörtöki hetilap beharangozójaként azt írja, hogy az Indexre ugyan Orbánéknak az ideális vevő a Habony–Vajna-kör lenne, a portál mégis már a közeljövőben Simicska Lajosé lehet. A médiaportfólióját éppen megtisztító Simicska Lajosnak a 168 Óra információi szerint komoly opciós szerződése van a vásárlásra.

A 168 Óra szerint azért cserélhet gazdát az Index, mert Spéder Zoltán pozíciói nagyon meggyengültek a kormányban. A lap úgy tudja, “sorban állnak a vevők”, és bár a kormány számára az lenne optimális, ha Habony Árpád vagy Andy Vajna érdekeltségébe kerülne az Index, de az opciós szerződés miatt Simicska az esélyes.

Mészáros Lőrinc és üzleti köre a Spéder-barát Heinrich Pecina-féle Mediaworks iránt érdeklődik komolyan a 168 Óra szerint, e cégé többek között a Népszabadság és a Nemzeti Sport. Az előkészítés már zajlik. Informátoruk szerint a Mediaworks végső vevője a Duna Aszfalton keresztül az idén tavasszal, 20 millió forint jegyzett tőkével alapított Opimus Press Zrt. lenne.

Beszédes ugyanakkor, és ugyancsak Mészárosék készülődésére utalhat, hogy a felcsúti polgármesterhez és családjához sok szálon kötődő Opimus Group Nyrt. tulajdonában lévő, idén év elején létrehozott Opius Press áprilisban

“20 millió euró (6,2 milliárd forint) zártkörű sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre, azaz ennyi elkölteni való pénzük várja sorsát.”

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook