Select Page

  • Debrecen időjárása
    Változó felhőzet
    23°C
     

Szemellenző szájkosár – pitizés és közöny 2018-ban

Szemellenző szájkosár – pitizés és közöny 2018-ban

K. SZ. esete a DKV-val

 

DKV. 2018. Március 10-e, két nappal a Nőnap után. Hat darab menetjeggyel a zsebemben felszálltunk a megszokott útvonalon közlekedő buszra a kislányommal, a kiskutyámmal, három jegy lyukasztásra került, elfoglaltuk a helyünket a Pacra közlekedő 48-as buszon. Fél perc múlva a busz motorja leállt, közelített hangos szavak kíséretében a sofőr, kérdően, hogy mi szálltunk e fel a kiskutyával? Amire válaszoltam, hogy Igen. Nyomatékosította, hogy akkor szálljunk le vagy tegyek a kutyára szájkosarat. Mivel eddig sosem kérték, most sincs nálam, leszállni sem tudok, mert oka van annak, hogy igénybe vettem a szolgáltatást, és időre kell kiérnem Pacra.

Inzulint vittem egy 86 éves betegnek,

 akinek ezt időben be kellett adnom, és mindezt szépen el is mondtam neki). Három kilyukasztott jeggyel a zsebemben jogunk van utazni, mint eddig bármikor. A sofőrt nem hatotta meg a jogos indoklás és a kislányom jelenléte, aki ekkor már sírt, ugyanis ez a folyamat egyre agresszívabbá vált. A busz nem indult el időben, így a sofőr ellenünk fordította a buszon utazó tömeg nagy részét, akik zúgolódni kezdtek és

lincshangulat alakult ki.

(A képen a rettegés tárgya: Pierre. Egyszer szemtanúja voltam, hogy megugatott egy macskát.)

Tizenöt perc elteltével a megannyi sértő megjegyzés és fenyegetés hatására előre mentünk hozzá. Kértem, hogy adja meg a felettese számát és a nevét, akit most itt előtte fel fogok hívni. Erre Ő szarkasztikusan annyit reagált, hogy dobjam le a kutyát a buszról, vagy kössem ki a nyakánál fogva az oszlophoz, valaki majd biztos szívesen hazaviszi. Ekkor döntött úgy, hogy rendészt hív az ügy elsimítása érdekében. A rendész emberséget, megértést hozott magával, és egy másik buszsofőr jelenlétében, aki odaérkezett annyit kért, hogy tegyem a póráz végét a kutyám szájára. A megoldás több, mint 25 perc múlva született meg és a busz elindulhatott. Ekkora már a felcukkolt utasok a végállomáson megvárással és számonkéréssel fenyegettek a kislányom jelenlétében:

“Zsákot húznak a fejemre!”

Nem hiszem el, hogy ma Magyarországon ez okozza a legnagyobb problémát, hogy van e nálam szájkosár, vagy sem. Tudom: a szabály szabály. Betartom. De a hőbörgő, káromkodó részeg utas szájával mi legyen? Igaz, csak ugat, nem harap. Miért a védtelen, gyerekkel egyedülálló nőket találják meg az átmeneti “hatalomtól” elvakult kiskirályok? A sofőrülés nem trón. A közösségi közlekedésnek az emberekről kellene szólnia. Pontos közlekedés, kiszámítható szolgáltatás? Köszönöm, DKV.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook