Select Page

  • Debrecen időjárása
    Felhős
    12°C
     

Vida után kicsinálnák az egész NAV-ot is

Vida után kicsinálnák az egész NAV-ot is

Első pillantásra akár jó ötletnek is tűnhet a rejtélyesen kezelt NAV-szervezetátalakítás keretében, hogy az elsőfokú adóhatóságot beolvasszák a kormányhivatalokba, hiszen a kormányablakot minél szélesebb körben célszerű kihasználni. Itt nem is az a legnagyobb probléma, hogy a kormányhivatal járási, a NAV pedig regionális igazgatású – a járási felosztás az adóhatóság esetében a működésképtelenséggel lenne határos,

hiszen az adózni nem akaró cégnek csak a szomszéd faluba kell költöznie, hogy eltűnjenek a hivatal szeme elől.

Ennél is nagyobb gondot jelentene a kormányhivatali integráció az adatkezelés szempontjából. Az adóhatóság adatbázisa jelenleg szigorú protokoll szerint szabályozott, abba nem lehet csak úgy betekinteni. Nem lehet kizárni, hogy súlyos következményei lennének a rendszerre nézve annak, ha hirtelen a kormányhivatalokra lenne ráeresztve.

Egy állampolgárról a hivatal gyakorlatilag mindent megtudna, a taj számától kezdve az útlevelén, gyerekein át az adóbevallásáig, céges ügyéig. Felvetődne a garantáltan biztonságos adatkezelés biztosításának aggálya. Ráadásul az adóhatóság adótitokra vonatkozó szabályozása rendkívül szigorú, ezt azonban nehezen lehet egy teljesen más rendszer szerint felépülő kormányhivatalon számon kérni.

Ennél durvább módosítások is vannak a tarsolyban.

Így a tervek szerint az elsőfokú adóhatósági határozat ellen – ezt kapja meg a cég vagy a magánszemély az ellenőrzések, mulasztások, késedelmek után – nem a másodfokra, hanem a bíróságra lehetne menni.

Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi szakembergárdának, amely most a másodfokon dolgozik, részben új feladatot kell találni. Azt egyelőre nem tudni,milyen módon találnák meg az új struktúrában a munkatársak helyét. Ezt a kört nagy hiba volna szélnek ereszteni, mert itt nagy tudás halmozódott fel, így az adóhivatal elemi érdeke a szakemberek megtartása.

Az azonnali bírósági eljárással az adózók sem feltétlenül járnának jobban. Talán az ügyintézést akarja gyorsítani a kormány, ám erősen kérdéses ennek sikere. A bírósági eljárás jelenleg is elég hosszadalmas, sokan csak ezért nem pereskednek. Életszerűnek tűnik az, hogy sokan másodfokra elmennének, bíróságra már nem, ahol az eljárás hossza miatt elveszhet a gyors jogorvoslat lehetősége.

Az külön kérdés, hogy a közigazgatási kollégium elég felkészült-e ahhoz, hogy tömegével kezelje az ügyeket, van-e elég kapacitás a bíróságokon. A helyzet pillanatnyilag az, hogy kevés a szakmailag kifogástalan felkészültségű bíró, sokan más területről tértek át az adószakmai területre, az ítéletek pedig ennek fényében erőteljesen személyfüggők. Az nem lenne elfogadható, hogy tömegesen múljon a bíró személyén egy ügy kimenetele.

A bírósági eljárás ráadásul pénzbe is kerül, ami indokolatlanul rostálja a vitatkozni vágyó adózókat.

A pereskedésre mégis buzdítana a kormány, a tervek ugyanis arról szólnak, hogy adott esetben az adóhatóságnak kártérítési fizetési kötelezettsége keletkezne. Jelenleg egy közigazgatási perben nincs szó kártérítésről, csak az adott eljárásról az ott korábban kiszabott bírságokról és egyéb fizetnivalóról.

Ha az adózó szerint neki komoly kára keletkezett, azt külön kártérítési perben kell követelnie.

Erre adna azonnali megoldást az automatikus kártérítés, ami legalább 250 ezer forint lenne. A legnagyobb rombolást ugyanakkor nem ezek az intézkedések hoznák a NAV számára, hanem az ellenőrzésre fordítható idő maximalizálása. Ez jelenleg is kötött idejű, ám indokolt esetben meghosszabbítható. Az esetek többségében erre azonban nem kerül sor.

Egy átfogó áfaellenőrzést ugyanakkor lehetetlen egy-két hónap alatt végigvinni. A cég megismerését követően a partnerei, kapcsolt vállalkozásai is bekerülnek a vizsgálati körbe, ami újabb idő. Ilyen ügyekben nem ritka az éven túli ellenőrzés sem. Ezt csökkentené le a kormány hat hónapra, ami nagyjából egy partneri kör bevonását tenné lehetővé – egy teljes lánc felderítését viszont szinte kizárja, a külföldi kapcsolatok bevonását pedig érdemben nem teszi lehetővé. E szerint a hat hónapos, nem meghosszabbítható határidő leginkább a nagy adócsaló hálózatoknak kedvezne.

 

Forrás: nol
 

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook