Select Page

  • Debrecen időjárása
    Felhős
    18°C
     

A Csík Zenekar és Presser Gábor is fellép a PanyolaFeszten

A Csík Zenekar és Presser Gábor is fellép a PanyolaFeszten

A Csík Zenekar, Presser Gábor, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Szabó Balázs Bandája, valamint a Bohemian Betyars is fellép augusztus 2. és 4. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei PanyolaFeszten.

A 13. alkalommal megszervezett rendezvényen a neves fellépők mellett “portaprogramokkal”, színházi produkciókkal, templomlátogatással és pajtaszínházi előadásokkal is találkozhat a közönség – emelte ki Muhari Zoltán, a település polgármestere a programról tartott szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten.


Helyi kézművesek árulják portékáikat, helybéliek várják gazdag, a térségre jellemző gasztronómiai fogásokkal a látogatókat, helyi pálinkákat lehet majd kóstolni, a gyerekeket pedig bábszínházzal, helyi kézművesek foglalkozásaival és egy népi, valamint egy teljesen megújult nagy játszótérrel várják.
A sportolni vágyók templomlátogató kerékpártúrákon vehetnek részt, de lehet kajakozni, kenuzni vagy tutajozni is.

Az úgynevezett “portaprogramok” során a látogatók maguk is bepillanthatnak a helyiek mindennapjaiba, hiszen azok kinyitják házaikat, kertjeiket az odaérkezők előtt. Ezek között részt lehet venni pálinka szemináriumon, Makranczi Zalán Védőbeszéd című lakásszínházi előadásán, de egy lelkes édesanya a saját kertjében, a maga készített kartonautókban várja “autósmoziba” a gyerekeket, akik egy népszerű magyar rajfilmet nézhetnek majd meg.

A fesztivál honlapján szerdától tájékozódhatnak az érdeklődők a programokról és a szálláshelyekről.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing