Amszterdam, ahol a fű mindig zöldebb

A város, mely az Amstel folyóról kapta nevét rengeteg látnivalót nyújt, főleg ha szárazabb napokat fogunk ki. Egyedi városképet ad a csatornahálózat, amely szigetekre tagolja a várost és az ezeken átívelők, hidak.
A városi élet központja a Dam tér, amely kereskedelmi központként is szolgált a történelem során. Nap mint nap turisták százai látogatnak ide. Ma már itt található a klasszicista stílusban épült Királyi Palota, amely a központi épülete a térnek, az Új-templom, a Grand Hotel Krasnapolsky és a De Bijenkorf áruház.
A tér közepén emelt 22 m magas híres National Monument, vagyis Nemzeti Emlékmű a II. Világháború áldozatainak állít emléket.


Mi más következne a központ után, mint a mindenki által ismert Vörös Lámpás Negyed, amelynek egyik szimbolikus épülete a Moulin Rouge. Talán ez a rész a turisták által leglátogatottabb, persze mindenkit csak a kíváncsiság vezérel ebbe a negyedbe, ahol bárokkal, kávézókkal, sexshopokkal és kirakatokban riszáló lányokkal találkozhatunk, de akad itt színház, mozi, és múzeum is. Fényképezni a munkaerőt szigorúan tilos, így attól sem kell tartani, hogy a családi élménybeszámolóval összekötött fényképnézegetésen alul öltözött hölgyekkel, esetleg urakkal kell elszámolnunk. Ennek a negyednek a közepén található az Erotika Múzeum, amelyben John Lennon litográfiái is helyet kaptak.
A holland kormány zöld utat engedett néhány kábítószer legális fogyasztásának, amely szintén lendített az idegenforgalmon. A Hash Marihuana Hemp Múzeum bemutatja a cannabis növény 8 ezer éves történelmét is, ki lehet próbálni néhány könnyedebb tudatmódosító szert, és itt található a világ legnagyobb vízipipa gyűjteménye is.
Értékeinkre ezen a területen is érdemes odafigyelni, ugyanis az elkalandozó tekintetek között nem biztos, hogy észrevesszük, ha valaki a mi tulajdonunkra pályázik.

Természetesen Amszterdam kulturális téren sem szenved hiányosságokban. Itt található Hollandia nemzetei múzeuma, a Rijksmuseum, amelynek egyik leghíresebb kiállított képe Rembrandt Éjszakai őrjárat című festménye. De ezen kívül még sok híres festő képe kapott itt helyett, melyből kedvükre csipegethetnek a művészetkedvelők. Közkedvelt még a Van Gogh Múzeum, amely a németalföldi festő alkotásait mutatja be. A Stedelijk Múzeumban a modern művészetek iránt érdeklődők látogathatnak el.


De meg kell még említenem a Rembrandt teret, amely a legtöbb bárnak, étteremnek és hotelnek ad otthont, ezzel az egyik legfelkapottabb rész. A Vondelpark szintén a városközponthoz közel található és ez nyújt természetközeli érzést a városi forgatagban.
A szombati tömeget az Albert Cuyp piac okozza, ahol mindent meg lehet találni egy helyen, a Waterloo téri piac pedig kifejezetten a turistáknak lett kialakítva.

Sokáig sorolhatnám a város híres épületeit és látványosságait, de inkább meghagyom, hogy az ideutazókat meglepetés is érje! A kulturális kavalkádban a látogatók biztosak lehetnek abban, hogy egy percet sem fognak unatkozni. A város kedvező programokat kínál a kalandvágyó fiataloknak, az idősebbeknek, vagy éppen a művelődni vágyók számára is.

Ábel Andrea Anna

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom