Select Page

  • Debrecen időjárása
    Főleg felhős
    1°C
     

Honnan ered a Márton-nap?

Honnan ered a Márton-nap?

November 11-én a Mártonok ünneplik névnapjukat. A népi kultúrában is jeles nap november 11-e. Ez a nap zárja le a gazdasági munkákat (szüret, kukoricafosztás), melyek Szent György napján kezdődtek. Ilyenkor kóstolták meg az emberek az újbort és vágták le először a tömött libákat. Beterelték a tavasztól őszig legeltetett állatokat az istállóba. Ilyenkor a pásztorok végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak.

Szent Márton a legenda szerint Savariában született (mai Szombathely) 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. Márton katonaként szolgált. A történet szerint egy hideg téli estén a franciaországi Amiens városában odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus köpenyébe burkolózva, és így szólt az egyik angyalhoz:

Itt van Martinus, a római katona, aki nincs megkeresztelkedve: ő öltöztetett fel engem.”(Sulpitius Severus)

Innentől kezdve Márton Istent szolgálta, és megkeresztelkedett. Jó cselekedetei miatt püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette el akart bújni (szerénysége miatt). A ludak óljában talált rejtekhelyet, de a szárnyasok gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Mártont. 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szombathely, Buenos Aires, Franciaország, a katonák, és sokhelyütt az újbor védőszentje is. Hazánkban a szentek közül róla neveztek el a legtöbb várost, falvat. A történelmi Magyarország területén mintegy hatvan település őrizte nevét.

A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A kutatások viszont bebizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

 

Más története is van a Márton-napi „legendának”, mely a római időkre nyúlik vissza.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték novemberben, s ludat öltek, mert a lúd Mars, a hadisten szent madara volt. (A hiedelmek szerint a madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai rajtaütésétől.) A reformáció idején pedig Luther Márton neve napján ünnepeltek ilyenkor.

Az elsőírásos beszámoló a Márton-napi liba-lakomáról 1171-ből származik.

A 6. századtól egészen a késő középkorig ez az időszak lesz a kezdete egy hosszú, Szent Márton negyven napja (Quadragesima Sancti Martini) elnevezésű böjtnek. Később ezt a böjti időszakot nevezte az egyház Adventnek, ám Szent Márton ünnepnapján az emberek még bőségesen fogyaszthattak húst és bort, mert aki „Szent Márton napján, aki nem iszik bort az szamár, aki túl sokat iszik, az kétszeresen az.”

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook