Select Page

Kemény Henrik – díjjal jutalmazták Schneider Jankót, a Vojtina Bábszínház színészét

Kemény Henrik – díjjal jutalmazták Schneider Jankót, a Vojtina Bábszínház színészét

Május 12-én (szombaton) zárult a IX. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, amelyen május 7. és 12. között az elmúlt két év legjobb hazai produkcióit láthatta a közönség.

Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a fesztiválon Kemény Henrik – díjjal jutalmazták Schneider Jankót (a Vojtina Bábszínház színészét) a Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című előadásban nyújtott színészi teljesítményéért!

Az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár kilencedik alkalommal megrendezett seregszemlén az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi-nevelési programok vettek részt korcsoportos bontásban. A versenyprogramban idén 26 előadás szerepelt, amelyet Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus válogatott ki.

A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékelte: Szűcs Mónika színházi szakíró, tanár, az Ellenfény szerkesztője, Fabók Mariann színművész, a Fabók Mancsi Bábszínháza bábos mesemondója, Turbuly Lilla, költő, író, színikritikus, a Kútszéli Stílus és a Tánckritika szerkesztője, valamint Dr. Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának tudományos dékán-helyettese, gyermekirodalom- és olvasáskutató.

Szerzőről

Debrecen Időjárása

booked.net

Árfolyamok

Programnaptár

április

május 2018

június
Hét
Kedd
Szer
Csü
Pén
Szom
Vas
30
1
2
3
4
5
6
Programok május hónapban

1st

Programok május hónapban

2nd

Programok május hónapban

3rd

Programok május hónapban

4th

Programok május hónapban

5th

Programok május hónapban

6th

7
8
9
10
11
12
13
Programok május hónapban

7th

Programok május hónapban

8th

Programok május hónapban

9th

Programok május hónapban

10th

Programok május hónapban

11th

Programok május hónapban

12th

Programok május hónapban

13th

14
15
16
17
18
19
20
Programok május hónapban

14th

Programok május hónapban

15th

Programok május hónapban

16th

Programok május hónapban

17th

Programok május hónapban

18th

Programok május hónapban

19th

Programok május hónapban

20th

21
22
23
24
25
26
27
Programok május hónapban

21st

Programok május hónapban

22nd

Programok május hónapban

23rd

Programok május hónapban

24th

Programok május hónapban

25th

Programok május hónapban

26th

Programok május hónapban

27th

28
29
30
31
1
2
3
Programok május hónapban

28th

Programok május hónapban

29th

Programok május hónapban

30th

Programok május hónapban

31st

Kategóriáink