Select Page

  • Debrecen időjárása
    Tiszta
    -1°C
     

Megtelt a szombat is a SZINen

Megtelt a szombat is a SZINen

Már péntek éjszaka elfogytak a szombati jegyek a SZINre, így – a péntek után – a fesztivál zárónapja is már teltházas.

„Annak ellenére, hogy már péntek kora délután köztudott volt, hogy Sean Paul egy térdsérülés miatt lemondta a szombati koncertjét, folyamatosan vásárolták a jegyet a SZIN zárónapjára” – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője, hozzátéve, hogy annyi jegy fogyott, hogy péntek késő este már le kellett állítani a jegyeladást, tehát a szombat is megtelt. „Az, hogy Sean Paul fellépése nélkül is ilyen nagy az érdeklődés a SZIN iránt, számunkra azt jelenti, hogy a fesztivál atmoszférája, a „SZIN-feeling” az igazán vonzó”, ami rendkívül jó érzés”– tette hozzá a főszervező. Kolonics Erika azt is elmondta, hogy a jamaikai sztár hiányát az utolsó pillanatban már lehetetlen volt pótolni. „Bár mindent megtettünk, egész szombat hajnalig „izzottak a telefonok”, sőt még az is felmerült, hogy a Pet Shop Boys szombaton egy ráadáskoncertet ad, végül azonban azt tettük, amit minden fesztivál tud tenni ilyenkor: átalakítottuk a programot” – mondta a főszervező. Eszerint a Quimby után a Wellhello zárja a Borsodi Nagyszínpad műsorát, a Pepsi Nagyszínpadon a Lovasi ’18 marad a főműsoridőben, előtte pedig az Esti Kornél lép a Wellhello helyébe.

 

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook