Select Page

Úton – A Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola nemezes kiállítása

Úton – A Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola nemezes kiállítása

ÚTON címmel a BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola felnőtt nemezkészítő szakának hallgatói kiállítása nyílik november 3-án, pénteken, 17 órakor a Debreceni Művelődési Központ Tímárház – Kézművesek Házában (Nagy Gál I. u. 6.). Köszöntőt mond: Szőnyi Sándorné, a Debreceni Művelődési Központ igazgatóhelyettese. A kiállítást megnyitja: Vetró Mihály, a BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola művészeti vezetője, nemezkészítő mester. Közreműködik: a Debreceni Citerazenekar.

A Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola 2006 óta foglalkozik a nemezkészítő mesterség oktatásával, a kezdetektől Vetró Mihály mester irányításával. A nemezkészítő munka elméleti ismereteinek átadása mellett a műhely oktatói: Árvai Anikó és Vetró Mihály. Mindkét mester a nemezkészítés csínját-bínját igaz szeretettel, a mesterség iránti elkötelezettséggel és tudással adja át fiatal és felnőtt hallgatói számára. Az iskola nem csupán a fiatal, érettségi előtt álló tanulók számára nyitott, hanem jó néhány éve felnőttképzési formában is tanítják a mesterség alapjait.

A mostani kiállításon végzős és felnőttképzésben résztvevő hallgatók mutatkoznak be, akinek a munkái között szép számmal akad a hagyományos nemezkészítést bemutató, illetve egészen újszerű, modern technikákat felvonultató produktum. A csodálatos nemezszőnyegek mellett viseleti darabokat, kiegészítőket (táskákat, mellényeket, kalapokat, sálakat), játékokat, ékszereket is láthat az érdeklődő közönség.

A kiállítás időtartama alatt a Kisgalériában Árvai Anikó és Vetró Mihály nemezkészítő mesterek alkotásai láthatók.

Mindkét tárlat december 15-ig tekinthető meg kedd-péntekig, 10-17 óráig. Szombatonként 10-től 14 óráig. Vasárnap, hétfő szünnap.

Fotók

Szerzőről

Debrecen Időjárása

booked.net

Árfolyamok

Programnaptár

április

május 2018

június
Hét
Kedd
Szer
Csü
Pén
Szom
Vas
30
1
2
3
4
5
6
Programok május hónapban

1st

Programok május hónapban

2nd

Programok május hónapban

3rd

Programok május hónapban

4th

Programok május hónapban

5th

Programok május hónapban

6th

7
8
9
10
11
12
13
Programok május hónapban

7th

Programok május hónapban

8th

Programok május hónapban

9th

Programok május hónapban

10th

Programok május hónapban

11th

Programok május hónapban

12th

Programok május hónapban

13th

14
15
16
17
18
19
20
Programok május hónapban

14th

Programok május hónapban

15th

Programok május hónapban

16th

Programok május hónapban

17th

Programok május hónapban

18th

Programok május hónapban

19th

Programok május hónapban

20th

21
22
23
24
25
26
27
Programok május hónapban

21st

Programok május hónapban

22nd

Programok május hónapban

23rd

Programok május hónapban

24th

Programok május hónapban

25th

Programok május hónapban

26th

Programok május hónapban

27th

28
29
30
31
1
2
3
Programok május hónapban

28th

Programok május hónapban

29th

Programok május hónapban

30th

Programok május hónapban

31st

Kategóriáink