Edith Piaf emlékkoncert a Kongresszusi Központban

 ”Egy nő kiáll a színpadra, egyszerű fekete ruhában, kicsi és törékeny. Megszólal a zene és a francia dal a lélekig hatol. Csak a nekrológokból és tanulmányokból tudhatjuk meg, hogy magáról énekelt. Ő volt Edith Piaf” – írják a szervezők a koncerttel kapcsolatban, melyen többek között a Padam, Padam…, a Milord vagy a Nem bánok semmit sem is felhangzik majd. Edith Piaf születésének 100. évfordulója alkalmából Csákányi Eszter, Kútvölgyi Erzsébet, Kárász Eszter és Falusi Mariann állít az énekes-legendának emléket.

A műsorban francia nyelven hangzik el – többek között – a Padam, Padam…, a Mon manége á moi, a Milord, a Johnny, valamint a La Valse de l’amour című szerzemény. Magyarul szólal meg a Rózsaszínű élet, a Harmonikás, a Himnusz a szerelemhez, az Uram, a Bravo a bohócnak és a Nem bánok semmit sem című dal. A duettek közül a Hulló falevelek/Autumn leaves angolul és franciául, illetve a Mire jó a szerelem?/Á quoi ca sert l’amour? magyarul és franciául hangzik majd el. Utóbbi sanzont görög származású férjével, Théo Sarapóval énekelte, akihez 46 évesen, már nagybetegen ment feleségül. A koncerten harmonikán és zongorán közreműködik Wagner-Puskás Péter, hegedűn Veér Csongor , Nemes Janó klarinéton, szaxofonon és fuvolán, Hudák Zsófia nagybőgőn, Kovács Norbert pedig dobon.

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom