Íme a 2018-as Red Bull Air Race versenynaptár

0
6

2018-ban a Red Bull Air Race világbajnokság vadonatúj és klasszikus, közönségkedvenc helyszíneket is meghódít majd. A jövő évi, nyolc állomásból álló szezon versenynaptárában most először francia helyszín is szerepel.

A 2018-as szezon február 2-3-án startol, szokás szerint Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab-Emírségekben, ahol immáron 11. alkalommal rendezik meg a világ leggyorsabb motorsport versenyét. A száguldás április 21-22-én folytatódik egy vadonatúj helyszínen, a francia Riviéra egyik legszebb tengerpartja felett, Cannes-ban. Francia állomás most először szerepel a Red Bull Air Race versenynaptárban: a helyiek olyan sztárpilótáknak szurkolhatnak majd élőben, mint Francois le Vot, Nicolas Ivanoff, Mikaël Brageot és a sorozat első női pilótája, Mélanie Astles.

Május 26-27-én aztán egy újabb európai helyszínre érkezik a mezőny, a harmadik állomás pontos részleteit a későbbiekben jelentik be. A szezonfelező futamot idén újra Budapesten rendezik meg, a pilóták június 23-24-én repülnek majd át az ikonikus Lánchíd alatt. A magyar állomás után, augusztusban elköszön a Red Bull Air Race az öreg kontinenstől, és Ázsiában folytatódik a verseny, majd a hónap végén, augusztus 25-26-án Kazanyban szállnak versenybe a pilóták a másodpercekért.

Az utolsó két állomás az USA-ban és Ázsiában lesz: a szezonzáró előtti futamot Indianapolisban rendezik október 6-7-én, míg a döntőre Ázsiában kerül sor novemberben.

A 2017-es szezon talán az eddigi legizgalmasabb volt, az utolsó pillanatig kérdéses volt, melyik élen álló pilóta lesz a világbajnok. A mezőny most visszavonul télre, a csapatok új stratégiával és még gyorsabb gépekkel készülnek, hogy megszerezzék a jövő évi világbajnoki címet” – mondta Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője. „A világ legjobb pilótái egyre jobbak lesznek, ráadásul a helyszínek, melyek jövőre otthont adnak a versenynek, egyszerűen csodálatosak. Nem tudom megjósolni, ki fog nyerni jövőre, de egy biztos, érdemes lesz követni a világbajnokságot.

Jegyek már kaphatóak a 2018-as Red Bull Air Race versenyeire. A legfrissebb hírekért és jegyekkel kapcsolatos információkért látogasson el a www.redbullairrace.com-ra.

A Red Bull Air Race 2018-as versenynaptára:

Február 2-3:            Abu-Dzabi, UAE

Április 21-22:           Cannes, Franciaország

Május 26-27:           Európa

Június 23-24:           Budapest, Magyarország

Augusztus 4-5:        Ázsia

Augusztus 25-26:     Kazany, Oroszország

Október 6-7:            Indianapolis, USA

November:              Ázsia

A Red Bull Air Race versenyről:

A 2003-ban alakult, 2005 óta hivatalos világversennyé nyilvánított Red Bull Air Race több mint 80 futamot rendezett a világ számos városában. Időről időre rajongók milliói követik figyelemmel a világ legjobb versenyzőit, akik gyorsaságuknak, precizitásuknak és hozzáértésüknek köszönhetően válhattak a világ legjobb pilótáivá. A pehelykönnyű, gyors versenygépekkel a pilóták akár a 370 km/órás sebességet is elérhetik, és 25 méter magasságú szlalom pályákon kell megküzdeniük az esetenként 10 G terhelést is meghaladó nehézségi gyorsulással. 2014-ben debütált a Challenger Kupa, amely újonc pilótáknak nyújt lehetőséget arra, hogy fejleszthessék tudásukat alacsonyrepülésű versenyeken. Több mint 10 éves fennállása óta a Red Bull Air Race Világbajnokság jelenti a csúcsot a légi versenyzésben.