Varnus Xaver orgonahangversenye Debrecenben

“Orgonisták tucatjai bizonygatták, hogy semmi nem érdektelenebb számukra, mint Varnus Xaver művészete. Ám dühtől és irigységtől remegve mondták ezt, és éjjelente szobájukba zárkózva mégiscsak őt hallgatták.

Hatása oly nagy korunk orgonaművészetére, hogy senki nem állhat meg mellette, így az újabb generációk nem a követésében, hanem a vele való szembemenésben próbáltak sikerekhez jutni.” – írta róla egykor Faludy György, a költőfejedelem. Bár sok esztendeje visszavonult családja balatonfelvidéki birtokára, az elmúlt évek mégis páratlan sikereket hoztak Varnus Xavernak. 2010-ben a köztársasági elnök a magyar állam által adható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adta át neki.

Teltházas, ünnepi koncertjeivel ő nyitotta meg a 2013. évi Berlini Nyári Fesztivált a Berlini Dómban, majd a Toledói Nemzetközi Orgonafesztivált, októberben. 2014 februárjában őt kérte fel Fischer Iván a 30 éves Budapesti Fesztiválzenekar Bach-maratonjának nyitókoncertjére. De azt a bizonyos nagybetűs Koncertet, amelynél nagyobb tisztesség nem érhet muzsikust e földi létben, 2014 augusztusa tartogatta számára: 50-dik születésnapja alkalmából a nagy Bach sírja fölött adott teltházas koncertet a legendás lipcsei Tamás-templomban. S idén júniusban visszatér régi, nagy sikerei színhelyére, a Debreceni Nagytemplom híres orgonájához, hogy Magyarország legnagyobb színésznőjével, Törőcsik Marival idézze fel Bach és Pilinszky halhatatlan szellemét.

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom