Vojtina Bábszínház 2017 októberi programjai

0
29

Kiállítás

“Kobzán a dal magára vall,…”
Kiállítás Arany Zoltán hangszergyűjteményéből

Arany Zoltán egy igazi “csodabogár”: muzsikus, zeneszerző, hangszergyűjtő, szövegíró, az ókor történelmét kutató, sokféle nemzet nyelvén beszélő alkotó. 2006 óta a Vojtina művésze.
Hangszergyűjteménye minden hangszercsaládra kiterjed, melynek minden tagján tud zenélni. Tárlatunkhoz hangszerbemutató foglalkozásokat is szervezünk, amelyeken Zoli szólaltatja meg szeretett szépségeit.

A kiállítás látogatható 2017. szeptember 21-től november 5-ig
(hétfő-péntek: 8-17 óráig, szombat-vasárnap: 9-12 óráig)

A színháztermi előadások részletes leírása

Jóka ördöge

“Zsémbes asszony Júdit. Csak az isten látja.
Mennyit szenved tőle szegény Jóka bátya.
Nincs inyére semmi, szüntelen veszekszik.
Átkozódva kél és szitkozódva fekszik.”
Arany János előtti tisztelgésünk jegyében, születésének 200. évfordulóján, bábszínházunk vásári kesztyűsbáb játékként tűzi műsorára költőóriásunk pórregéjét.
“De bölcs tanulságot vehetni belőle, –
Mert az ember sosem tudhatja előre:
Hátha valamelyünk igazán úgy járna,
Mint a szegény Jóka s az ő életpárja!?”
Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

A só

Bámulatos Balabán, a hiú király felteszi lányainak a kérdést: mennyire szeretik őt? A két idősebb lány vége nincs hízelkedésbe kezd – a legkisebb lány válasza azonban egyszerű: úgy szereti édesapját, mint az emberek a sót. Ez az egyszerű válasz azonban vérig sérti a királyt: haragjában elűzi birodalmából legkisebb gyermekét, aki beáll segédszakácsnak a szomszéd király udvarába…
Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!

Lila fecske

/a Mesebolt Bábszínház vendégelőadása/

Nemes Nagy Ágnes gyermekversei örökérvényűek. Játékos bölcsességükkel, különös képeikkel, határtalan emberszeretetükkel egy sajátos univerzumot hoznak létre, amelyben otthonosan érzi magát mindenki, aki egyszer már találkozott velük. Különös utakra hívnak bennünket ezek a versek, megmutatják a természet titkos csodáit és az emberi lélek apró rezdülésit. Nemes Nagy Ágnes elvarázsolja a körülöttünk lévő világot, egyszerit és megismételhetetlent teremt a hétköznapiból.
A bábok, a költészet és a zene szívet melengető előadást hoz létre, melynek segítségével a legkisebbek is bátran kalandozhatnak a magyar irodalom e kiemelkedő alkotásai között.
Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

A nagyidai cigányok

/a CsaVar Színház vendégelőadása/

A Nagyidai cigányok című mű a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany János lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A magyar katonák már nem bírván tartani Nagyida várát a helyi cigányságra bízzák , hogy őrizzék, védjék míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek. Csóri vajda azonban túljár mind a magyarok, mind a labancok eszén, s megteremti “Cigányországot”. Vagy mégsem ? Kiderül ez Gál Tamás feldolgozásából!
A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről.
Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!

A virágot lépő lány

/Kamarajáték/

Léteznek csodák, melyek észlelésekor szemünk, szánk eláll. Olyan különös varázslat történik a mesénk szépséges lányával, hogy semmilyen ésszerű magyarázat nincs rá: virág nyílik a lépte nyomán, az aranyos színű hajából soha nem látott szépségű virágok hullanak, könnyei gyémántgyöngyök. S mindez nem derül ki róla mindaddig, amíg a királyfi szépségéért feleségül nem kéri. Ekkor azonban olyan bűbájos események veszik kezdetüket, hogy minden fenekestül felborul, a feje tetejére áll a világ, a boszorkány átkot szór mindenre, és mindenkire. Ki érti ezt? Mi lesz most?
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk!

A brémai muzsikusok

/Kamara – bábkészítő foglalkozás/

Négy jóbarát új élethelyet keres magának. Miért? A régi már nem jó? S hogyan lettek jóbarátok?
Mi k szükségesek ahhoz, hogy ismeretlen helyen új életet kezdjenek? Mit érdemes tenni, hogy a barátságok elmélyüljenek?
Fontos kérdések, melyekre talán együttjátszva a válaszok is megtalálhatók. A közös játékok lényeges eleme lesz mindenki saját bábja, melyet ki – ki elkészíthet, s majd a foglalkozás befejeztével haza vihet.
A foglalkozást 3 éves kortól 14 éves korig ajánljuk!

Babusgató

/Bölcsőszínház/

Havonta várjuk a gyerekeket és szüleiket e foglalkozásra. Péntekenként kettő, vasárnap és hétfőn egy-egy játék keretében ismerkedünk legfiatalabb játszótársaink “természetrajzával”. Táncolunk, éneklünk, mesélünk, azaz babusgatunk.
A Babusgatóra 3 hónapos kortól 3 éves korig várjuk a babákat. Erre a foglalkozásra csak az előre bejelentett baba-szülő párt tudjuk fogadni. Jelentkezni a 06/52/418-160-as telefonszámon lehet.

Játékra várunk mindenkit!

 

A hétköznapi előadásokra és játszószínházi foglalkozásokra szervezett csoportok jelentkezését várjuk.
A 2017/2018-as évad bérlet- és jegyárai 2017. szeptember 1-től:

Gyermekelőadás: 1000.- Ft/fő
Játszószínházi foglalkozás: 1000.- Ft/fő
Gyermekelőadásokra szóló bérlet: 3400.- Ft/fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Gyermekelőadás: 800.- Ft/fő
Játszószínházi foglalkozás: 800.- Ft/fő

Az előadásokra és a családi játszószínházi foglalkozásokra jegyek válthatók a színház jegypénztárában (4026 Debrecen, Kálvin tér 13.), jegyek foglalhatók telefonon (52/418-160) és honlapunkon (www.vojtinababszinhaz.hu).
A vasárnapra lefoglalt jegyeket vasárnap 9.30-ig lehet átvenni a színház jegypénztárában.

A színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja!