Válassza az Oldal lehetőséget

  • Debrecen időjárása
    Részben napos
    19°C
     

A hétvégén kezdődik!

A szurkolóknak már nem kell sokat várni, hiszen nagy örömükre hosszú szünet után folytatódnak a küzdelmek az NB I-ben. Az első bajnoki mérkőzését a DVSC csapata Kecskeméten játssza az idén, mivel két tavaszi fordulót már novemberben lejátszottak a csapatok így a találkozó a 18. fordulóban lesz.

A Kecskemét jelen állás szerint 20 ponttal a 12. helyen áll a bajnokságban, öt győzelmet aratott, ötször döntetlent játszott, és hét veresége van. Akik igen rosszul kezdték az NB I-es küzdelemsorozatot az idei szezonban, ugyanis első győzelmüket csak a 6. fordulóban aratták Pécsen és ez első hazai győzelemre a 9. fordulóig kellett várniuk, ám azóta otthon veretlenek.

Mindkét csapat győzelemmel hangolt a szombati rajtra: a DVSC-TEVA a Diósgyőrt verte 2-1-re, míg a KTE 1-0ás győzelmet mondhat magának a Békéscsaba ellen felkészülési mérkőzésen.

Kondás Elemér péntek délelőtt még edzést tart, ezt követően indul a csapat Kecskemétre, ahol a mérkőzésre másnap 14 órakor kerül sor Az összecsapást az m1 élőben közvetíti, így aki nem tud a helyszínre utazni, az is figyelemmel kísérheti a mérkőzést.

 

Forrás,kép:www.dvsc.hu

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook