Select Page

  • Debrecen időjárása
    Tiszta
    16°C
     

Debreceni győzelmek a hétvégi CJHL-tornán

Debreceni győzelmek a hétvégi CJHL-tornán

Február 16 18- a között rendezték meg Debrecenben a szlovák bázisú nemzetközi bajnokság, a Carpathian Junior Hockey League (CJHL) 3 fordulóját, ahol a debreceni,
egyben a magyar jégkorongsportot a Debreceni Hoki Klub U 16-os csapata képviselte.

A hazaiak mellett Kyjevből és Harkovból két ukrán csapat, Csehországból a Brumov- Bylnice, Lengyelországból pedig a Sanok reprezentánsai érkeztek, míg Romániából a Dunarea Galati, Szlovákiából a HK Mládez Michalovce serdülő csapatai vettek részt a tornán.

A mieink pénteken a papírforma szerint legerősebb csapatokkal kerültek szembe. A délelőtti találkozón kissé megilletődötten kezdtek, három góllal is elhúzott az idei tabellát pontveszteség nélkül vezető harkovi együttes. A második játékrészben magára talált a debreceni legénység, uralták a játékot, két gólra megközelítették az ellenfelet, így György József edző a vereség ellenére is elégedetten nyugtázta a látottakat.

A nap második összecsapásán fiaink a Kryzhynka Kyjev csapatával találkoztak és fegyelmezett hokival, kiváló védekezéssel 21-re legyőzték az ukránokat. Akik látták a mérkőzést, azok számára nem volt meglepő a végeredmény.

A hazai sikerek a második játéknapon folytatódtak. Előbb komoly energiákat mozgósítva 2-0 arányban bizonyultunk jobbnak a Michalovce együttesénél, majd a tornára igen erős kerettel
érkező Dunarea Galati csapatát vertük 3-2-re, büntetőlövések után.

A harmadik napra jutott a két könnyebbnek tűnő ellenfél, a Sanok és Brumov – Bylnice. György József legényei érvényre juttatták a papírformát és mindkét ellenlábasukat, ha nem is túl könnyen, de biztos, 4-2-es gólkülönbséggel intézték el.

A három napos tornán a mieink összesen hat alkalommal léptek pályára, ebből ötször nyertek és 14 pontot itthon tartottak a lehetséges 18-ból. Ezzel ateljesítménnyel megszerezték a hétvégi torna 2. helyét, az összesített ponttáblázaton pedig egy pontra közelítették meg az ezüstéremre pályázó kyjevi alakulatot. A CJHL idei kiírásából azonban még hátra van az utolsó erőpróba, mely április 6-8-a között,a csehországi Brumov-Bylnice-ben kerül sorra.

György József edző már a záró etapra előre tekintve nyilatkozott.

„A 3. forduló értékeléseként most csak annyit mondanék, hogy a srácok a várakozáson felül teljesítettek, minden egyes játékosunk a tudása legjavával, vagy még annál is többel járult hozzá a torna sikeres befejezéséhez. Az utolsó, brumov-i fordulóban a cél az összesített 2. hely megszerzése, ami nehéz, de nem lehetetlen feladat. Gratulálok a srácoknak a helytálláshoz, ehhez hasonló fegyelmezett játékkal, kiváló hozzáállással kell majd jégre lépni az áprilisi mérkőzéseken is!”

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook