Dárdai és a játékosok szerint Görögország sötét ló

“Nem tudunk olyan precízen felkészülni az ellenfélből, mint a korábbi meccseinken, ezért magunkra kell koncentrálnunk” – utalt a szakvezető arra, hogy az uruguayi Sergio Markarián személyében új tréner irányítja a tavalyi világbajnokságon nyolcaddöntős riválist, így nehéz előre megmondani, mire számíthatnak. Dárdai azt viszont kijelentette, hogy a három pont megszerzése óriási eredmény lenne, az egy ponttal pedig versenyben maradna a nemzeti együttes.
A szövetségi kapitány úgy véli, csalóka, hogy a csoportban sereghajtó ellenfél eddig mindössze egyetlen pontot szerzett, ugyanis kiváló játékosai vannak, akik jó csapatokban futballoznak, de az eddigi találkozókon nem voltak szervezettek. A szakember elárulta, hogy ezúttal nem lesznek előre betervezett cserék, most a meccsen kell döntenie, mivel nem tudni, milyen felállásban és taktikával játszik majd az ellenfél.

“Nyerő, klassz játékosok vannak a keretben, ezért nem panaszkodom a sérültek miatt, de azért hiányozni fog Korcsmár Zsolt és Lovrencsics Gergő is” – mondta Dárdai, aki kiemelte, Telkiben tökéletes körülmények és segítők vannak a gyepmestertől kezdve a szertárosig, ugyanolyan színvonalon dolgozhat, mint a Hertha BSC-nél Berlinben.
A szakember egyelőre nem kívánt a kezdőcsapatról és személyekről külön beszélni, mint mondta, az elkövetkezendő két nap edzésmunkája alapján tud majd részletekbe menően nyilatkozni. Hozzátette: nem érdekli a forma, segítőivel nekik az a feladatuk, hogy vasárnap fizikálisan és mentálisan is topon legyenek a játékosok. Ahogy fogalmazott, ennek megfelelően mindenkit “felhúznak majd, mert kisugárzó edzők vannak a szakmai stábban”, neki pedig van szeme ahhoz, hogy eldöntse, kinek érdemes ezúttal bizalmat adni.

Dárdai röviden beszélt a körülötte kialakult helyzetről is, német lapértesülések szerint ugyanis csak nyárig irányíthatja együtt a Hertha BSC-t és a magyar válogatottat, utána kizárólag a német klub alkalmazásában lesz:
“Mindkét helyen gőzerővel dolgozom, kint ifjúsági edzői fizetésért, itthon ingyen, ugyanis továbbra sem vettem fel pénzt. Komolyan mondom, nem tudom, mi van a szerződésben. Csak olvasom az enyém-tiéd huzavonát, de én egyedül a feleségemé vagyok”.
A szakember a kettős munkáról azt mondta, most nehéz volt váltania, mivel az elmúlt hat hétben csak németül beszélt, az elején így csak kereste a szavakat, de mostanra már sikerült átállnia. Elmondása szerint a feladatok is teljesen különbözőek, mert amíg a klubnál folyamatos munkával el lehet érni a fejlődést, addig a válogatottnál irányítása alatt eddig nagyjából kilenc minőségi edzést vezényelt, így nem az ő érdeme a megszerzett hét pont, hanem elsősorban az összefogás eredménye, amelyből mindenki kivette a részét, a szurkolók, a vezetés, a szakmai stáb, a játékosok és a média is. Szerinte ha ez kitart és nem kényelmesedik el senki, akkor lehet eredményt elérni a kvalifikációs sorozatban.

“Görögország sötét ló. Az új kapitányuk miatt nem tudjuk, hogyan állnak fel, mit játszanak majd” – mondta Dzsudzsák Balázs, aki saját bevallása szerint bokasérüléssel küzd, de hétvégére rendben lesz. Hozzátette, itthon nyerni kellene, hogy az élmezőnyben maradjon a válogatott. Szerinte ehhez megvan a kreativitása a csapatnak, ennek megfelelően bízik magában és a társaiban is.
Az F csoportban harmadik helyen álló magyar válogatott vasárnap 20.45 órától, a Groupama Arénában fogadja a görögöket, akik mindössze egy ponttal a csoport utolsó, hatodik helyét foglalják el.

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom