Meghalt Kobe Bryant, minden idők egyik legjobb kosárlabdázója

13 éves lánya, Gianna is az életét vesztette

tragédia a Los Angeles belvárosától mintegy 45 kilométernyire északnyugatra fekvő kaliforniai Calabasas felett történt. A baleset okát és körülményeit az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) vizsgálja. Az FAA egyelőre csak annyit közölt, hogy a lezuhant helikopter Sikorsky S76-os típusú volt. A Los Angeles Times című lap riportere, Richard Winton arra emlékeztetett, hogy a tragédia idején a környező hegyeket köd borította.

„Hallottam, hogy egy helikopter nagyon alacsonyan repül és fura hangokat ad ki. Láttam, ahogy zuhan és füstöt okád magából, aztán a helikopter eltűnt egy ködfelhőben, és egy nagy robbanást hallottam. Hatalmas tűzcsóva csapott fel, kizárt, hogy azt bárki is túlélhette” – nyilatkozta a Los Angeles Timesnak egy szemtanú, Jerry Kocharian.

Bryant 1996 és 2016 között volt a Los Angeles Lakers játékosa, a csapattal öt bajnoki címet szerzett, és 18-szor szerepelt az All Star-gálán.

A középiskolából egyből az NBA-be került

Bryant génjeiben hordozta a kosárlabda szeretetét, hiszen édesapja, Joe játszott az NBA-ben, majd légióskodott Olaszországban is, és a család akkor költözött vissza az Egyesült Államokba, amikor befejezte a pályafutását. Kobe, aki nevét a japán marhahús után kapta, középiskolásként tett szert országos hírnévre, amikor 50 év után országos bajnoki címig vezette a Philadelphia külvárosában található suliját, a Lower Merion High Schoolt.

Bryantet rengetegszer hasonlították Jordanhez, és nagy vágya volt, hogy neki is összejöjjön a hatodik bajnoki cím, amivel beérhette volna a Chicago legendáját, de végül megállt öt elsőségnél. Pályafutása utolsó éveiben már sérülések is nehezítették a helyzetét, 2013-ban például elszakadt az Achillese, ami miatt kilenc hónapot kellett kihagynia. Pályafutása utolsó meccsét 2016 áprilisában játszotta, amikor még egyszer nagyon odatette magát, és 60 pontot szórt a Utah Jazz ellen, amivel 101-96-os győzelemre vezette a Lakerst.

Az amerikai válogatottal a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián is aranyérmet szerző Bryantet az NBA előző játéknapján előzte meg a szerzett pontok tekintetében LeBron James, aki 29 pontot dobott a Lakersben a Philadelphia elleni győzelem alkalmával, és így már 33 655 pontnál jár, míg Kobe megállt 33 643-nál.

Amikor bejelentette visszavonulását, Bryant írt egy levelet Dear Basketball, vagyis kedves kosárlabda címmel, amelyben a sportághoz fűződő viszonyát, érzéseit taglalja. Az ebből készített animációs kisfilm 2018-ban Oscar-díjat nyert.

Forrás 24.hu

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom