Select Page

  • Debrecen időjárása
    napos
    28°C
     

Pedig csak túl akarta élni…

 Az augusztus 20-i Debrecen Nagydíj egyszeri alkalomnak tűnt, aztán úgy alakult, hogy a magyar bajnokságon is megmérette magát Tihanyi Sándor. Az 51 esztendős salakmotoros már abbahagyta az aktív versenyzést, így lényegében hobbistaként ült motorra a viadalokon, ennek ellenére úgy tűnik, bajnoki éremmel zárja az idényt, hiszen a második helyről várja az utolsó, gyulai fordulót.

Bízik az ezüstben

– Csak csendesen tettem a magam dolgát, s ez jött ki belőle. Eleinte csak túl akartam élni a futamokat, aztán mindkét fordulóban a döntőben találtam magam. Legyünk őszinték, azért némileg megkönnyítette a dolgom, hogy több versenyző, többek között Tabaka Józsi és Benkő Roland csak egy-egy viadalt tudott teljesíteni – mondta a tőle megszokott szerénységgel a sportág élő legendája. – De valljuk be őszintén, ha valaki túl az ötvenen még dobogós tud lenni a magyar bajnokságban, az elég szomorú dolog a sportág számára.

A szombaton 14 órakor kezdődő gyulai forduló előtt Magosi vezeti a tabellát, négy ponttal megelőzve Tihanyit, akinek 3 pont az előnye Fekete Sándorral szemben.

– Magosi nem tud akkorát hibázni, hogy ne legyen ott a fináléban, ezért a bajnoki cím sorsa szerintem eldőlt. Magamban pedig érzek annyi erőt, hogy szintén részese legyek a finálénak, így reális esélyt látok arra, hogy összetettben megtartsam a második helyem – tartott egy kis esélylatolgatást Tihanyi. – Szeretem a gyulai pályát, kifejezetten gyors, lehet rajta „ereszteni a gépet”. Problémát jelent, hogy a motorom teljesen le van harcolva, éppen ezért jókor jött az a felajánlás, amit az egyik hobbista tett, aki felajánlotta két versenygépét is szombatra. A verseny előtt még tesztelem a motorokat, remélem, megtalálom a kellő összhangot velük.

A két Tabaka nélkül

Köztudomású, Tabaka József a Nagyhalászban megrendezett magyar bajnoki fordulóban szenvedett sérülést, a lapockája és a válla alsó része is eltört, így egyértelmű volt, hogy a Debrecen Speedway SEkiválósága kihagyja a gyulai ob-t.

A közelmúltban a másik Tabaka, Róbert is kidőlt a sorból, az ifjú motoros testnevelés órán, focizás közben egy balszerencsés mozdulatot követően két bordáját törte el, így ő is csak a palánkon túlról nézheti a magyar bajnokság utolsó viadalát.

Hancock a favorit

Szombaton nemcsak a magyar bajnoki cím, hanem a világbajnoki cím is gazdára talál. Az aranyérem legnagyobb várományosa az a Greg Hancock, aki 43 évével a Grand Prix mezőny nagy doyenje.

– Nagyon szurkolok neki! Látszik rajta az évek alatt megszerzett rutin és az, hogy – ellentétben sok riválisával – élvezi a versenyzést. Hancock egyik titka, hogy remekül bírja a terhelést, és nagyon jók a génjei. A korábbi világsztár, Hans Nielsen mondta egyszer, a kor előrehaladtával egyre több fizikai edzést kellett végeznie ahhoz, hogy tudja tartani a lépést a fiatalokkal.Hancock nemhogy tartja a lépést, ő diktálja a tempót! – fogalmazott Tihanyi Sándor.

HBN-BN

Az állás

1. Magosi Norbert (Track Racing Miskolc) 20 pont,
2. Tihanyi Sándor (Track Racing Miskolc) 16,
3. Tabaka József (Debrecen Speedway SE) 15,
4. Fekete Sándor (Gyulai Speedway Club) 13,
5. Nagy Partik (román licences) 12,
6. Kovács Roland (Nagyhalász Motorsportjáért Egyesület) 11.

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook