Megevett egy milliókat erő banánt

Pedig nem azért volt ott

Maurizio Cattelan alkotását, egy ragasztószalaggal falra erősített banánt, megevett egy látogató a kortárs képzőművészeti Art Basel Miamiban rendezett kiállításon, ahol előzőleg egy francia műgyűjtő 120 ezer dollárért megvásárolta az olasz képzőművész Comedian(Komédiás) című művét.

David Datuna a banánevő 

A magát georgiai születésű New Yorkban élő képzőművésznek nevezett David Datuna Instagram oldalán közzétett videójában felfedte, hogy ő volt az elkövető, aki letépte a fehér falról a banánt és elfogyasztotta. “Performansz művészet, amelynek a címe +Éhes művészet+” – mondta, miközben lehúzta a gyümölcs héját és beleharapott. “Köszönöm, nagyon finom” – tette hozzá.

“Nem semmisítette meg a műalkotást, a banán a gondolat” – mondta később Lucien Terra, a Perrotin Galéria illetékes igazgatója.

Datunát nem vették őrizetbe, csak távozásra szólították fel – tette hozzá.

A műalkotás értékét az eredetiség igazolásában adták meg – írta az újság. A banánt egyébként rendszeresen cserélik, amint rohad.

Datuna “előadása” után 15 perccel már új banánt ragasztottak a falra- írta a Magyarnarancs

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom