Miért nem akar a párom nősülni?

Carpe diem
Csupán kevés férfi akad, aki a lányregényekből ismert esküvőről álmodik, és egy virágkapu alatt szeretné kimondani a holtodiglan-holtomiglant. De meg kell jegyezni, hogy azért akad ilyen is, ám a nők többségének sajnálatára csupán nagyon kevés. A férfiak nagy része úgy vélekedik, hogy a házasság intézménye elavult, és mindössze egy papírnak tartják, mely kötelezettségeket jelent. Az erősebbik nem képviselői a házasság intézményében a szabadságtól való megfosztotottságot vélik felfedezni, ugyanis egyre nagyobb arányban vallják a carpe diem, azaz az élj a mában eszmét, melyet a házasélet megkezdésével a süllyesztőben tudhatnak.

 

Mi lesz, ha nem?
Sok férfi azért nem meri megtenni a nagy lépést, mert egyszerűen fél a visszautasítástól. Bár a legtöbbjük erősnek és keménynek próbál látszani, bizony ők is félnek, mikor ilyen fontos dolgokról van szó. Még akkor is bennük lehet a félelem, ha már jól ismerik a párjukat, valamint az ő álláspontját a házasságról. Ha pedig még nem került szóba a téma, még inkább megijedhetnek a lánykéréstől.

 

Otthoni minta
Természetesen az is hatással lehet rá, hogy mit látott otthon. Ha például a szülei nem éltek békességben, vagy esetleg el is váltak, akkor nem biztos, hogy bele szeretne vágni a házaséletbe. Fél ugyanis attól, hogy amint megházasodik, hasonló helyzetbe kerül majd. De akad olyan is, aki bár a szüleinél negatív példát látott, mégis házasságpárti. Nem lehet tehát csakis ennek alapján beskatulyázni a vőlegényjelöltet.

 

Így kényelmes
A férfiak egy része azért nem szeretne megházasodni, mert egészen egyszerűen így kényelmes a számára. Nem kell attól tartania, hogy ha nem sikerül a házassága, akkor majd a bíróságra kell mennie. Ha csupán együtt él a kedvesével, és úgy alakulna, hogy nem jönnek ki jól, egészen egyszerűen bepakolhat a táskájába, és kisétálhat az ajtón. Ezt a lehetőséget pedig mindig szem előtt tartja.

 

Változás
Bármilyen új dolog változást hozhat az életünkbe, mely természetesen nem feltétlenül negatív, a férfiak egy része azonban úgy érzi, hogy teljesen negatív irányba fog megváltozni az élete, ha elveszi szerelmét. Értelemszerűen mindenképpen lesznek majd változások, ám ezek nem mindenképpen negatívak. A változásoktól való félelem azonban nem csupán a férfiakra jellemző a házasság előtt, a nők is tarthatnak a változásoktól.

 

A piszkos anyagiak
A házasság előtt az erősebbik nem képviselői attól is retteghetnek, hogy csupán a pénzük miatt megy hozzájuk kedvesük. Ilyen esetekben arra is gondolhat, hogy egy rosszul sikerült házasság után a volt feleség anyagilag teljesen kifossza majd.
Nem árt tisztázni a házasságról vallott nézeteket még a kapcsolat elején, hiszen ha csak később derül ki, hogy a szeretett férfi nem kíván házasodni, jobban sérülhetünk. Semmiképpen se erőltessünk rá egy lánykérést, illetve a házasságot, hiszen ezzel csak azt érhetjük el, hogy vagy nyúlcipőt húz, vagy a rosszabbik esetben egy nagyon rossz házasságban fogjuk találni magunkat. Csak bele kell gondolnunk, hogy mennyi negatívumot válthat ki bármilyen dolog, amire rákényszerítenek bennünket.

 

 

Forrás: Egészségmagazin.com

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom