böngészés Tag

dvse

8. lett az OB I-es szezonban a DVSE

Szoros mérkőzésen 12-13-as vereséget szenvedett hazai medencében a Racionet Honvéd együttesétől a Debrecen férfi vízilabda csapata, és ezzel a nyolcadik pozícióban zárta a szezont. Fontos mérkőzést játszott a debreceni alakulat, hiszen…

Szerdán a DVSE-nek szurkolhatunk

Az OB I-es bajnokság rájátszásában a BVSC-Zuglót fogadja a DVSE szerdán 19:30-tól. Szerdán a DVSE szurkolóktól lesz hangos a Debreceni Sportuszoda. A mérkőzésnek nagy a tétje, hiszen a BVSC győzelmével a fővárosiak játszhatnak a Miskolc…

Közel járt a bravúrhoz a DVSE

A Bajnok Ligája résztvevő OSC ellen egygólos vereséget szenvedett Komlósi Péter csapata az OB I-ben pénteken este. A mérkőzést az OSC kezdte jobban és az első negyed felénél kétgólos előnybe kerültek. Az első hazai gólt Kállay Márk…

Miskolcra utazik a DVSE

A kellemetlen emlékű hazai mérkőzést követően idegenben javítana a DVSE a bajnokság középszakaszának hatodik fordulójában. A két együttes legutóbb március elején találkozott egymással a Debreceni Sportuszodában. Akkor a miskolci együttes…

Megvan a DVSE OB I-es csapatának új edzője

A szezon végén távozó Komlósi Péter helyére a DVSE utánpótlásáért felelős Miroslav Bajin kerül. A szerb szakember nem ismeretlen a debreceni vízilabdaszeretők körében, hiszen évek óta dolgozik a DVSE-nél, így a klub házon belül oldotta…

Az Eger csapata érkezik Debrecenbe

Szombaton folytatódnak a felsőházi küzdelmek az OB I-es bajnokságban. A pontvadászat középszakaszának ötödik fordulójában a DVSE hazai medencében játszik szombaton 19 órától. A két együttes február végén találkozott legutóbb…

Egy negyed nem elég

Bíztató kezdés után a DVSE 12-4-es vereséget szenvedett az OSC Újbuda vendégeként az OB I-es bajnokságban. A mieink hazai medencében legutóbb vereséget szenvedtek a Miskolctól, az OSC pedig a Szolnok otthonában kapott ki 11-4-re. A…

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom