Amszterdam átvállalja a fiatalok tartozását

Amszterdam városa átveszi a fiatal felnőttjeitől a tartozásuk egy részét azért, hogy felszabadítsa azokat, akik küzdenek azzal, hogy bekerüljenek a munka vagy az oktatás világába írja a 444.hu

A fiatal felnőttek körében Hollandiában – ahogy máshol is Európában, például Angliában – nő a hitelfelvétel aránya, ami pedig állítólag hátráltatja őket abban, hogy belépjenek a munkaerőpiacra vagy befejezzék a felsőoktatási kurzusaikat.

Marjolein Moorman, a város polgármester-helyettese szerint az adósság sok stresszt okoz, ami ronthatja az eredményeket. Azt mondta, az ilyen fiatalok többsége szerencse vagy nemtörődömség miatt rossz alapokról indult, és olyan helyzetben találták magukat, amiből segítség nélkül nem tudnak kikeveredni, ezért segítene nekik az önkormányzat.

A projekt februárban indul, minden adós kap egy coach-ot, akivel felállítanak egy ütemtervet. A város úgy véli, az instabil jövedelmű fiataloknak szinte lehetetlennek tűnik a pénzügyi szerkezetátalakítás és a szükséges visszafizetések megoldása.

A hivatalos adatok szerint a 18 és 34 év közötti amszterdami fiatalok 34 százaléka eladósodott. Az átlagos holland diákhitel a 2015-ös 12 400 euróról 2019-re 13 700 euróra növekedett, és a hitellel rendelkező diákok száma 388 ezerről 1,4 millió főre nőtt.

Forrás 444.hu

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom