Csernobil 33 évvel az atomkatasztrófa után

Pusztulat és az új remény

Az 1986. április 26-án történt csernobili atomerőmű-baleset máig foglalkoztatja az embereket.

Már több mint 33 éve történt az akkori Szovjetunióban (ma már Ukrajnához tartozik) az a szörnyűséges eset, aminek azóta is nyögjük a következményeit. Csernobilhoz közel, a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben úgy néz ki, hogy az emberi figyelmetlenségnek köszönhetően felrobbant a 4-es számú reaktor, aminek az lett a hatása, hogyhihetetlen mértékű sugárzás szennyezte be a környezetet, és a levegőbe jutva hatalmas területek váltak életveszélyessé, ez pedig rengeteg áldozatot követelt.

Az emberiség egyik, ha nem a legnagyobb katasztrófájának tartják az esetet, ami az érintett részt lakhatatlanná tette, és még most vannak olyan helyek, ahol az átlagérték feletti sugárzást mérnek. Annak idején az embereknek hirtelen kellett elhagyniuk az otthonukat, így olyan, mintha megállt volna ott az élet. És talán pontosan emiatt olyan hátborzongató és sokak számára izgalmas Csernobil, hiszen nem elég, hogy emlékeztet minket a szörnyű tragédiára, de egyfajta időkapszulaként is szolgál.

A katasztrófaturizmus a tavaly az HBO által készített Csernobil című sorozatnak köszönhetően az egekbe szökött, és már szervezett túrákat is kínálnak egyes emberek azoknak, akik kíváncsiak a hely hangulatára, és a saját szemükkel akarják látni a történelmi esemény maradványait.

Csernobili túra

Aki szeretné meglátogatni Csernobilt, az akár most is megteheti, hiszen jelenleg is részt lehet venni olyan túrákban, ahol elviszik az embert a kevésbé veszélyes helyekre. Persze vannak olyan ajánlatok is, ahol ennél már merészebb akciókkal várnak minket, de ezekkel érdemes óvatosan bánni, hiszen ténylegesen még a mai napig veszélyes ott lenni a sugárzás miatt.

Get real time updates directly on you device, subscribe now.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat. Elfogad Elolvasom