Select Page

  • Debrecen időjárása
    Felhős
    19°C
     

Szkripal-ügy – több száz tanút hallgattak meg a brit nyomozók

Szkripal-ügy – több száz tanút hallgattak meg a brit nyomozók

Több száz tanút hallgattak meg és bizonyítékok tömegét gyűjtötték össze a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet körülményeit vizsgáló hatóságok – mondta szombaton a brit belügyminiszter. Amber Rudd továbbra sem fedte fel azonban, hogy az elkövetők pontosan milyen hatóanyagot használtak.

    A belügyminiszter szerint az eddig meghallgatott tanúk száma meghaladja a kétszázat, és a rendőrség 240 olyan tárgyat és egyéb anyagot gyűjtött össze, amely bizonyítéknak tekinthető.
A múlt vasárnap elkövetett mérgezéses gyilkossági kísérlet sértettjeinek egyike a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, a másik pedig a volt kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal.
Amber Rudd kitérően csak annyit mondott: a vizsgálat elsődleges fontosságú célja jelenleg az, hogy a lakosság biztonságban legyen, és a szombati COBRA-értekezlet témája is ez volt.
A belügyminiszter hozzátette: az elsődleges célok között van a lehető legtöbb bizonyíték összegyűjtése is, annak érdekében, hogy “ha majd eljön az ideje a felelősök megnevezésének”, a hatóságok számára teljesen egyértelmű legyen, hogy a vizsgálatot milyen irányban kell tovább folytatni.
A brit hatóságok hivatalosan eddig csak annyit közöltek, hogy “nagyon ritka” idegméreg okozta a Salisburyben történt mérgezést.
Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának parancsnoka a héten hivatalosan bejelentette, hogy a rendőrség idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletként kezeli az incidenst. Rowley elmondta azt is, hogy a szakértők azonosították a hatóanyagot, de annak pontos mibenlétéről – azon túl, hogy idegméregről van szó – sem ő, sem a brit kormány nem adott azóta sem további tájékoztatást.

A brit belügyminiszter nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre sem, hogy a brit kormány milyen megtorló lépéseket tehet, ha bebizonyosodik, hogy a gyilkossági kísérlet mögött egy külföldi ország áll. Amber Rudd úgy fogalmazott: “eljön majd az ideje a válaszlépéseknek is”, de most az ügy kivizsgálására kell összpontosítani.
A brit kormány a vizsgálat kezdete óta igen óvatosan nyilatkozik a felelősség kérdéséről és az esetleges szankciók lehetőségéről.
Theresa May miniszterelnök az ITV brit kereskedelmi televíziónak adott minapi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy London “cselekedni fog, ha cselekvésre lesz szükség”, és megteszi “a megfelelő lépéseket”, ha az bizonyosodik be, hogy az incidensért “valamely állam” felelős.
May nem volt hajlandó azonban találgatásokba bocsátkozni arra a kérdésre, hogy Oroszországot terheli-e a felelősség.

(MTI)

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing