Select Page

  • Debrecen időjárása
    Felhős
    18°C
     

Túszejtés történt Párizsban

Túszejtés történt Párizsban

Túszejtés történt kedden Párizs belvárosában, a biztonsági erők a helyszínen vannak – közölte a prefektúra a Twitteren.

A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a túszejtő egy épületben barikádozta el magát egy belvárosi ház földszintjének belső udvarán, egy informatikai cég irodájában, azt állítva, hogy robbanószerkezet van nála és legalább két túszt ejtett. A rendőrség szerint a férfi azt közölte, hogy az iráni nagykövettel szeretne beszélni.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a férfi délután fél négy órakor pizzafutárként érkezett a Párizs X. kerületében található Petites-Ecuries utca 45-ös számú házához, ahol benzint öntött egy férfira és arcon ütötte, mielőtt annak sikerült elmenekülnie. Ezután a támadó bement az épület földszintjén található egyik irodába. Egyes értesülések szerint egy kifele menekülő terhes nőt is megütött.

A Le Monde című napilap úgy tudja, hogy a rendőrséget 4 óra előtt tíz perccel riasztottak szemtanúk, az elitalakulatok fél 5 órakor érkeztek a helyszínre, ahova a tűzoltók is nagy erőkkel vonultak ki.
A rendőrségnek sikerült kapcsolatot kialakítani a túszejtővel, s jelenleg is tárgyalnak vele. A férfi azt állítja, hogy van egy tettestársa az épületen kívül.

A rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hány ember lehet a túszejtővel, illetve az épületben, mert elképzelhető, hogy többen is elbújtak. A túszejtő személyazonosságról semmit nem közölték a hatóságok.   A helyzet “nagyon zavaros” a tájékoztatás szerint, a helyszínt a rendőrség elitalakulatai biztosítják, a környéket lezárták a forgalom elől.  A sűrűn lakott belvárosi kerültben minden üzlet és kávéház bezárt. Rendőrségi források szerint a férfi indítékai egyelőre ismeretlenek, de a jelek nem terrortámadásra utalnak.

(MTI)

LEGOLVASOTTABB A HÉTEN

Facebook

Adatvédelmi beállítási központ

Elengedhetetlen

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

További információ: https://debmedia.hu/suti-elengedhetetlen

Besorolással nem rendelkező

A besorolással nem rendelkező sütik olyan sütik, amelyek még besorolás alatt állnak, az egyéni sütik szolgáltatóival együtt.

További információ: https://debmedia.hu/suti-besorolassal-nem-rendelkezo

Statisztikai

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

További információ: https://debmedia.hu/suti-statisztikai

Marketing

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

További információ: https://debmedia.hu/suti-marketing